Nagy lehetőségek a Cserhátalján
A régióban szép természeti környezetben, de az országos átlagnál alacsonyabb életszínvonalon élő helybéli embereket a palóc kitartás, a sorsukért való tenni akarás jellemzi. Becsülik az ősök hagyatékát, védik a természeti, kulturális értékeket, és saját erejükre támaszkodva az ÚMVP forrásainak felhasználásával tervezik jövőjüket
A települések több, mint fele hátrányos helyzetű
A Cserhátalja- LEADER akciócsoport munkaszervezetének vezetője, Kodák József LEADER menedzser elmondta: a kistérség főleg aprófalvas szerkezetű, a 26 település közül 15 hátrányos helyzetű. Ezért a szakember az ÚMVP támogatási jogcímei közül a legfontosabbnak a vidék jövedelemtermelő képességének fokozását segítő intézkedéseket tartja. „Szívem szerint minden támogatási forrást erre fordítanék, hiszen térségünk – vele Nógrád megye és az egész ország – gazdasági helyzete kényszerűen ezt diktálja. Így elsődleges az itt élő emberek megélhetése. Hiába szép ugyanis a falu, ha nincs munkahely, akkor előbb-utóbb megkezdődik az elvándorlás.”
A Cserhátalja csodálatos természeti és geológiai jelenségekben gazdag vidék, számos védett növény és állatfaj található itt, kedvelt természetjáró, ökoturisztikai és vadász célterület. Budapest közelsége miatt is, a települések többsége jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik. Ezek kiaknázása helyi forrásból már elkezdődött, de még közel sem a lehetőségek szerint. Ilyen például a térség feltáratlan gyógy- és hőforrásainak kihasználása, illetve a Taron található savanyúvíz (Csevice) hasznosításának lehetősége. De fontos az út- és csatornahálózat kiépítése, a tömegközlekedés fejlesztése is.
A fiatalok elvándorolnak, a falvak elöregednek
Kodák József a térség revitalizációjának újabb esélyeit látja az ÚMVP támogatási forrásaiban. A kozárdi térség több települése hosszú ideje hasonló gondokkal küszködik: az elhanyagolt infrastruktúra és a romló környezet miatt a fiatalok elvándorolnak, a falvakat az elöregedés illetve az elnéptelenedés fenyegeti. Ennek a tendenciának a megállítására Kozárdon például pályázati forrásból vettek iskolabuszt, építettek buszmegállót, utakat, továbbá elindult a csatornázás és a szennyvíztisztító építése is. A helyi LEADER menedzser büszke arra, hogy Kozárd a Nemzeti Fejlesztési Terv első ciklusában több mint 30 projektet indított, amellyel a pásztói kistérség legsikeresebb településévé, a fejlesztés európai példájává vált.
A minőségi falufejlesztési munka feltételeinek megteremtése összehangolt tervezést igényel. Ezért – a követelményeknek megfelelően – a 2008 szeptemberében LEADER akciócsoporttá alakult helyi vidékfejlesztési közösség egy komplex tervet készített, és ennek alapján a cserhátaljai közösségek a tavaly ősszel meghirdetett ÚMVP intézkedéscsomag jogcímeire 33 támogatási kérelmet nyújtottak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az igényelt támogatási összeg meghaladja a 860 millió forintot, amelyből a szükséges önrésszel együtt mintegy 1,2 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a kistérségben a következő években.
A tervezett projektek javítják az életminőséget
A tervezett projektek nagy része a helyi életminőség javítását, a régióhoz való kötődés erősítését, a munkahelyteremtést szolgálja. A munkalehetőséget főleg kisvállalkozások biztosítják a helybélieknek. A tervezett fejlesztések így elsősorban a helyi kisvállalkozások gyarapítását tűzték ki célul. Olyan vállalkozások segítését, amelyek alkalmazkodnak a helyi adottságokhoz. Ezért főként a biotermelést, a növényi és állati termékek másodlagos feldolgozását, a helyi, tájjellegű termékek előállítását kívánják ösztönözni. A falusi turizmus fejlesztése ezeknek a termékeknek is piacot teremthet. A vendégfogadóknál így lehetőség lehet a bioétkeztetésre, gazdák által előállított helyi termékek – méz, lekvár, juh- és kecskesajt, tradicionális aszalványok – gasztronómiai hasznosítására.
Kozárd a fejlesztésekben elért sikereivel, szervező erejével az egész kistérség pozitív példájává és fejlesztési centrumává vált. A település a Cserhátalja LEADER akciócsoport motorja, a helyi igények figyelembevételével próbálja szervezni szűkebb és tágabb környezete fejlesztését. Ebben nagy segítséget nyújt az ÚMVP forrásából finanszírozott Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér létrehozása is, amely tovább segíti a szomszéd települések integrációját – véli Kodák József.
Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP irányító hatóságának támogatásával.
Kapcsolódó hírek:
►Falu a városban – I. Európai LEADER Expo ►Aktív önkormányzatok Pest megyében ►Kutatói értékelés az ÚMVP-ről ►ÚMVP-források – jelentős érdeklődés a Balaton-felvidéken ►Vidéki rendezvények ÚMVP-támogatással ►Új lehetőség a borászoknak – a borturizmus fellendítése ►Az ÚMVP támogatási keret harmadáról már döntöttek ►A sikeres jövő kulcsa a mikrovállalkozások segítése ►Kulcsszavak: vidékfejlesztés, hálózat, LEADER, MNVH ►Ifjúsági turizmus fejlesztésére ÚMVP források ►A falusi turizmus új perspektívája – a borút ►LEADER: az összefogás művészete ►Forgács Barnabás: versenyképesség, versenyképesség… ►Projektmenedzselés felső fokon – Károly Róbert Főiskola ►Célkeresztben az idegenforgalom a Dél-Mátrában ►Vidékfejlesztés: ezernél több pályázat a Dél-Dunántúlon ►Megalakult az MNVH Tanácsa és Elnöksége ►Legközelebb áprilistól lehet beadni tanyabusz számlát ►Falubusz – ÚMVP-s segítség az egyik legkisebb falunak ►Népszerű a tanyabusz ►A pályázók értik az ÚMVP-t, nagy nehézség nem várható ►Idei összegzés az ÚMVP-ről ►Beinduló fejlesztések Észak-Pest megyében ►Kész Magyarország területfejlesztési értékelése ►Gráf: a vidékfejlesztési programok megvalósulnak ►Hektáronként 150-250 ezer forint ►Leader-program Szabolcsban►Újfajta hitelek a vidékfejlesztésre ►Október 18-tól pályázhatók a vidékfejlesztési programok ►Támogatással vásárolható tanyabuszok►Startolnak a vidékfejlesztési programok ►Brüsszel elfogadta a magyar vidékfejlesztési jelentést ►Vidéki rendezvényeket, falunapokat támogat az ÚMVP
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.