Október 18-tól pályázhatók a vidékfejlesztési programok

Ezek a jogcímek az UMVP vidékfejlesztési tengelye, az úgynevezett hármas tengely programjai. A programok finanszírozására mintegy 140-150 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta Gőgös. Forgács Barnabás, a területért felelős szakállamtitkár hozzátette: a programokat úgynevezett Leader-szemlélettel kívánják megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy a különböző projekteket helyi összefogáson alapuló együttműködéssel szeretnék jórészt létrehozni. E cél megvalósítása érdekében alakult meg 96 helyi vidékfejlesztési közösség. E közösségekben mintegy 12.000-en vesznek részt a különböző régiókból, és az ő támogatásukkal valósulnak meg a gazdaságfejlesztési és az életminőség-fejlesztési programok.
A programok megvalósítása során kiemelt szerepet kap a mikrovállalkozások fejlesztése, elsősorban a vidéki új munkahelyek teremtése érdekében. Emellett fejleszteni kívánják a mezőgazdasági tevékenységet kiegészítő helyi turisztikai vállalkozások megalapítását is. Emellett jut pénz a falumegújításra és -fejlesztésre, valamint a régi korok vidéki örökségének megőrzésére is.
Gőgös Zoltán szólt arról is, hogy a vidéki szolgáltatások fejlesztése keretében elindított tanyabusz-program igen sikeres volt, mivel ezer pályázat érkezett, és ebből már 600 határozatot postáztak is az érdekelteknek, és várhatóan rövid időn belül a további 400-at is kézhez kapják az érintettek. Így a rendelkezésre álló mintegy tízmilliárd forintot fel lehet használni a kistelepülések közlekedési gondjainak enyhítésére. Az integrált közösségi terek létrehozásának lehetőségét is nagy érdeklődés övezte. Erre 700 pályázat érkezett, és a rendelkezésre álló forrás mintegy húszmilliárd forintot tesz ki. E közösségi terekben minden helyi kezdeményezés otthonra lelhet a Teleháztól egészen a gyermekmegőrzőig vagy a könyvtárig bezárólag.
Az ÚMVP keretében meghirdetett programok finanszírozására eddig mintegy 300 milliárd forintot kötöttek le a pályázók, ami év végéig várhatóan 400 milliárd forintra emelkedik majd. A már kifizetett összeg nagysága jelenleg 30-35 milliárd forint. Ez az év végéig előreláthatóan meghaladja majd a százmilliárd forintot. Az ÚMVP összforrása 2013-ig mintegy 1300 milliárd forintot tesz ki.

Kapcsolódó hírek:
Támogatással vásárolható tanyabuszokStartolnak a vidékfejlesztési programokBrüsszel elfogadta a magyar vidékfejlesztési jelentéstVidéki rendezvényeket, falunapokat támogat az ÚMVP

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.