Sertéshizlaldát építtet a Claessens Group Somogyban

cpMagyarország egyik legnagyobb sertéshizlaldáját építteti meg a magyar tulajdonú Claessens Group a Somogy megyei Böhönyén. A 4 milliárd forintos beruházással két éven belül elkészülő négy, összesen 32 ezer férőhelyes épület egyikének bokrétaünnepségét csütörtökön tartották a településhez tartozó Terebezdpusztán.Claessens Peter, a cégcsoport egyik tulajdonosa az eseményen elmondta: a beruházást saját forrásból, egy korábban elavult komplexum területén valósítják meg környezetkímélő technológiák alkalmazásával, a legmagasabb energiahatékonysági és legszigorúbb állatjóléti elvárásoknak megfelelően. A belga származású Claessens család 22 évvel ezelőtt vásárolta meg a Dél-Somogyi Állami Gazdaság utódcégét. A család tagjai magyar állampolgárságot kaptak, cégcsoportjuk Somogy legnagyobb állattartójává vált, szarvasmarha tartással, tejtermeléssel, sertéstenyésztéssel és -hizlalással, növénytermesztéssel foglalkozik.

Azt is közölte, hogy 2 ezer tehenük van, éves tejtermelésük 20 millió liter, 6 ezer egyedből álló kocaállományuk heteken belül mintegy 8 ezresre nő, az állatok etetéséhez szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik, valamint környékbeli gazdáktól vásárolják. A cégcsoporthoz tartozó Claessens Kft., Agrár Kft. és Csicsó Pig Kft. tavaly összesen mintegy 10 milliárd forint árbevételt ért el, ez 25 százalékkal haladta meg az előző évit.

Móring József Attila, a térség kereszténydemokrata, tisztségéért az áprilisi választásokon újrainduló országgyűlési képviselő azt mondta: az állattartásnak komoly hagyományai vannak a környéken, e tevékenység a Claessens Group fejlesztésével még magasabb színvonalon folytatódhat. Úgy vélte, a családi gazdaságok mellett van létjogosultságuk a nagyobb üzemeknek is, ezek együttműködéseként nemcsak a magyar emberek asztalára, hanem Európa számos pontjára eljuthat a Magyarországon termelt egészséges élelmiszer.

A cégcsoport most 250 embert alkalmaz, a fejlesztéssel 30-50-nel bővülhet a létszám.