Sikeres évet zárt a DTkH Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
A múlt év számos eredményt hozott a hulladékgazdálkodási szektorban, a központi fejlemények mellett a régiókoordinátoroknál is jelentős a fejlődés. A DTkH Duna–Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél például februárban Cegléden, márciusban Kecskeméten indult el a biohulladék gyűjtése, szeptembertől öt új, környezetkímélőbb kukásautóval dolgoznak, októberben elindították a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányukat, Kecskeméten pedig már épül egy új gyűjtési-feldolgozási rendszer, miközben a cég újra névadó szponzora lett a Duna-Aszfalt DTKH Kecskemétnek.
Az eltelt 2024-es évben kiderült, hogy miközben a MOHU Zrt. a stratégiája szerint halad, s fő prioritása a szelektív hulladékgyűjtés és a hasznosítási láncok kialakítása, ebbe a munkába a régiókoordinátorok is be tudtak kapcsolódni – mondta Agatics Roland, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. partnereként és régiókoordinátorként működő DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ennek az önállóságra és együttműködésre épülő rendszernek a „próbaéve” nemcsak azt bizonyította be – tette hozzá a szakember –, hogy ez az integráció működik, hanem azt is, hogy a közös munka eredményeként máris kevesebb újra nem hasznosítható hulladék keletkezik, ami mindannyiunk érdeke.
Agatics Roland kifejtette: a MOHU Zrt. fő prioritása a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabbá tétele és a hasznosítási láncok, mint értékláncok kialakítása. Ahhoz, hogy az ország hulladékgazdálkodása ennek megfeleljen, a régiókoordinátoroknak és az alvállalkozóiknak is alkalmazkodniuk kell. A fókuszban a pénzügyi és a műszaki hatékonyság áll. Az ágazat résztvevői közül mindenki a méretéhez megfelelő fejlesztéseket hajt végre. A MOL csoport egy égetővel, a régiókoordinátorok pedig az adott telephelyek fejlesztésével próbálják a hasznosítható hulladékok körét bővíteni.
A DTKH is folyamatosan fejleszt, Kecskeméten például egy 120 ezer tonnás kapacitású, szelektív és vegyes hulladék feldolgozására alkalmas technológia épül a hozzá kapcsolódó gyűjtési rendszerrel, mintegy 18 milliárd forintos beruházással. Ebben a központban már a kommunális hulladékból megszűrik az oda nem illő, szelektíven gyűjtendő hulladékot is, ami technológiai léptékváltás.
Szeptemberben öt új kukásautót állítottak üzembe, ezzel együtt 2024-ben 20 új autó beszerzését indította el a társaság, amely 5 éves stratégiája szerint a Koncessziós Társaság elvárásainak megfelelően fokozatosan és folyamatosan csökkenti a gépjárműpart átlagéletkorát. Csaknem 140 gyűjtőjárattal végzik a szolgáltatást, ennek nagy része a Társaság reményei szerint 3-5 év alatt megújulhat. A műszaki hatékonyság mellett ez környezetvédelmi előrelépést is jelent.
Februárban Cegléden, márciusban Kecskeméten elindították a biohulladék gyűjtését is, de mivel ez egyelőre még nem kötelező a lakosság részéről, a tapasztalatok azt mutatják, hogy 2-3 éven belül ezt akár kötelezővé is lehetne tenni – véli Agatics Roland. A szakember hangsúlyozta: a lakosság még mindig sok szelektálható anyagot gyűjt vegyesen, a háztartási hulladékba. A jövőben azonban a hulladékgazdálkodásnak úgy kell működnie – mert ezáltal lesz minőségi a szolgáltatás –, hogy az mind a begyűjtési rendszernek, mind pedig a lakossági igényeknek megfeleljen. Ehhez persze a lakosság részéről is nagyobb tudatosságra van szükség.
Ezt segíti a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányuk is, amelyről Agatics Roland azt gondolja, hogy a szelektív gyűjtés további növelése minden évben cél, de nagyobb előrelépést ez ügyben 3-5 év alatt lehet elérni. A DTKH bízik benne, hogy hosszútávon a kommunális hulladék teljesen eltűnik a hazai hulladékgazdálkodásból: minden hulladék a megfelelő szelektív anyagarámba kerül, és ebben a társaság is szerepet kíván vállalni, segítve a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt-t a közös szakmai célok elérésben. Kiemelten fontosnak tartja viszont, hogy olyan szakmai csapat legyen a cégnél, amely a minőség iránti garancia mellett az új kihívásoknak való megfelelésre is
lehetőséget ad. Ennek érdekében folyamatosan figyelnek a szakképzésre – hívta fel a figyelmet az ügyvezető.