Szántai Ferenc vegyes virágméze nyerte Az év méze 2014 díjat

A VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét. Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: 216 mintát küldtek be a versenyre.Valamennyit bevizsgálta egy független labor, a legjobbakat kétkörös zsűrizés alkalmával választották ki. A szentmártonkátai Szántai Ferenc méhész vegyes virágméze Az év méze 2014 díja mellett a legjobb vegyes virágméz kategória első helyezettje is lett. A legjobb akácmézet a lőkösházi Turbucz Sándor küldte be, a napraforgóméz kategória első helyezettje a mezőberényi Zsibrita Pál lett, a repceméz kategóriában a gyulai Petrucza Tivadar diadalmaskodott. Haász Ferenc elmondta: öt éve rendezik meg a versenyt, az eredeti cél az volt, hogy a mézek beltartalmi értékének javítása mellett a méhészek fordítsanak nagyobb gondot a címkékre, a designra is. „Óriási változást értünk el ezen a téren” – fogalmazott az egyesületi elnök. A verseny rangjáról szólva elmondta: a budapesti Majális-Méhek Napja rendezvényen csak azok árusíthatják a mézüket, akik a gyulai versenyen első helyezést érnek el.