Tag Archives: import

Egymilliárd euró felett volt a márciusi exporttöbblet

eiMárciusban az export euróban számított értéke 22,3 százalékkal, az importé 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 685 millió euróval javult, 1,013 milliárd eurót tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint.

Mehet újra Kínába az amerikai baromfi

kmKína azonnali hatállyal újból engedélyezte a baromfihús importját az Egyesült Államokból. Peking 2015 januárjában madárinfluenzára hivatkozva rendelte el a behozatali tilalmat. Egy évvel korábban, 2014-ben az Egyesült Államok 390 millió dollár értékben exportált Kínába baromfihúst.

Impozáns agrár-külker adatok

impA nemzetgazdaság első féléves külkereskedelmi többletének több mint a felét az agrárium adta, míg 2010-ben még csak a harmadát tette ki.

Importdömping alatt a tojástermelők

TojásLapértesülés szerint importdömping alatt vannak a hazai tojástermelők. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács titkára elmondta, hogy a hazai tojásárak ismét önköltség alá kerültek, a termelők kevesebb mint 16-18 forintot kaptak darabonként, míg a fogyasztói árak 40 forint körül alakultak.

A gyenge paprikatermés ellenére sem szorul importra az Univer

A rendkívül gyenge hazai paprikatermés ellenére sem szorul alapanyag-importra az Univer Product Zrt., a cég ételízesítői továbbra is kizárólag kiváló minőségű magyar paprikából készülnek – közölte Molitórisz Károly vezérigazgató.

China increases imports of US sorghum

China’s sudden decision to increase its imports of US sorghum, is not a one-time-thing, says US Grains Council’s (USGC) manager of global trade, Alvaro Cordero.

Spain needs to import 5 million tonnes of corn

Spain needs to import 5.5 million tonnes of corn to meet the shortfall in livestock feed. It is not clear from where since part of the global supply is genetically modified and not all varieties are authorised European Union.

Jó a szőlőtermés, de az olcsóbb borokból importálni kell

Jó minőségű az idei szőlőtermés, régen volt ilyen egészséges a magyar szőlő, de az olcsóbb borokból várhatóan olasz importra szorul az ország – mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.