Tag Archives: szőlő
A VII. Országos Szőlész-Borász Konferencia fókuszában a szárazság, stratégia és mesterséges intelligencia állnak majd
Idén november 12-én rendezik meg a VIII. Országos Szőlész–Borász Konferenciát, amelynek programjáról, kiemelt szakmai témáiról és előadóiról a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézete szervezett sajtótájékoztatót szeptember 22-én. A rendezvényen elhangzott, hogy az ágazatnak számos fontos kérdésre választ kell találnia a jövőben.A hazai szőlő-bor ágazat támogatásáról döntött a kormány
A hazai szőlő-bor ágazat koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány- mondta Nagy István agrárminiszter.
Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken
Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken, a korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér szürete már a héten elkezdődik a Mátraalján, később, augusztus 20. körül kezdenek az Egri borvidéken – közölte Kovács Zita és Pál Sándor, az ország második, illetve negyedik legnagyobb borvidéke hegyközségi tanácsának elnöke.











