Több mint 7300 fiatal kezdi meg tanulmányait az AM intézményeiben

akTöbb mint 7300 fiatal kezdi meg tanulmányait az Agrárminisztérium valamelyik oktatási intézményében – közölte az Agrárminisztérium.

A modern kor kihívásaira is választ adó iskolarendszer hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy szakmailag ki tudjanak teljesedni, és a megszerzett tudással biztos megélhetést teremtsenek maguknak és családjuknak – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára, aki mintegy hétszáz, agrárszakképzésben tanuló diák előtt beszélt a Bábolnai Gazdanapokon.

Az államtitkár szerint Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárképzéseket. Az Agrárminisztériumnak ebben a folyamatban mint a második legnagyobb intézményfenntartónak, óriási a felelőssége, hiszen intézményeiben tanul az agrárszakképzésben részt vevő diákok mintegy 70 százaléka – tette hozzá Farkas Sándor.

Olyan szakképzésre van szükség, amely képes válaszolni a társadalmi és gazdasági kihívásokra és amelynek legfontosabb kompetenciái a teljesítmény mellett a versenyképes tudás. „Olyan intézményrendszerben gondolkodunk, amely képes ösztönözni az intézmények és vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységét, és amely támogatja az innovációt – hangsúlyozta az államtitkár.