Uniós támogatásból felszámolható hulladéklerakók
A tervek szerint a több mint száz lerakóból 39-et rekultiválnak, 77 lerakót pedig a hulladék elszállításával számolnak fel – ismertette a projekt részleteit Huszti Gábor projektvezető. Hozzátette: az összesen elszállított hulladék mennyisége elérheti a 3,5 millió köbmétert, a rekultivált területé pedig a 945 ezer négyzetmétert.
Vissza nem térítendő támogatások
Mint mondta, a Sajó-Bódva Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt első üteme nettó 175 millió 797 ezer forint, a második üteme pedig csaknem 67 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a programok előkészítő szakaszára. A támogatások az összköltség 85 százalékát teszik ki. Az első ütem előkészítő szakasza tavaly szeptemberben indult, összköltsége csaknem 207 millió forint, a projekt második részének előkészítése ez év januárjában kezdődött, mintegy 78 millió forintba kerül.
Jövőre záruló előkészítő szakaszok
Mindkét program előkészítő szakasza a jövő év közepén zárul, ezen időszak alatt tájékoztatják az érintetteket, ekkorra készül el a lerakók környezetvédelmi felülvizsgálata, a tervdokumentáció, a hatósági engedélyeztetések, valamint a közbeszerzésre vonatkozó feladatokat is ekkora dolgozzák ki. Az előkészítés után, minden egyes projektelem kidolgozását követően nyújthatják be a pályázatot a második fordulóra, a megvalósítás szakaszára. Eredményes pályázat esetén több milliárd forintos összköltségből valósulhat meg a rekultivációs projekt.
EU konform rendszerek
Emlékeztetett arra, hogy a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 9 éve alakult, 127 tagönkormányzattal. Céljuk az volt, hogy a társulás tagjainak – az önkormányzatok – közigazgatási területén EU konform regionális hulladékgazdálkodási rendszereket alakítsanak ki és működtessenek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.