Vadról, halról, fegyverekről szól a FeHoVa

fehova2014Február 13-án nyitott és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás. A Kárpát-medence vadászait, horgászait és természetkedvelőit számtalan programmal váró találkozó tartalmas és emlékekben gazdag kikapcsolódást ígér. Hazai és kárpát-medencei ritkaságok, egzotikus országok bemutatkozói, kapitális trófeák, 200 kiállító és mindezek mellé gazdag szakmai és közönségprogram várja a FeHoVa rajongókat a Budapesti Vásárközpontban. A magyar cégeken és a környező országok kiállítóin kívül kiállítóként jelen lesz Dél-Afrika, Namíbia és Zambia. Az erdő-, vad- és halgazdálkodás elmúlt évi sikereire fogékony közönség megismerkedhet azokkal az ágazati eredményekkel, amelyek a horgászok, halászok, vadászok, erdészek és az erdőkből élők mindennapjait meghatározzák. Mint például: a halászat számára mérföldkőnek tekinthető az ágazat elavult szabályainak újragondolása. A megalkotott új jogszabályok halgazdálkodási és halvédelmi szemléleten alapulnak. A rendelkezések a horgászat és a horgászturizmus fejlesztését helyezik előtérbe, ugyanakkor továbbra is helyet kap a legálisan működő halászat, amelyre a halászati hagyományok megőrzésén kívül ökológiai, valamint a biztonságos élelmiszer-ellátás szempontjából is szükség van. Az elmúlt években számos olyan intézkedés született, amelyek hazánk erdeinek védelmét és fejlesztését hivatott elősegíteni. Magyarország erdőterülete folyamatosan bővül, 2010 óta összesen 12.500 hektár erdőt telepítettek hazánkban, az erdészeti támogatások háromezer embernek adnak munkát és tizenegyezer embert foglalkoztatnak az erdészeti közmunka programok. A vadászat érdekében hozott intézkedések egyike biztosítja a vadászati képzés átláthatóságát, ezen belül a vadászat biztonságának megszilárdítását. Az elmúlt időszak fontos lépése volt a hivatásos vadászok jogkörének bővülése, a fegyvertartási szabályok megváltozása. A vadhúsrendelet kapcsán a vadgazdálkodási ágazat nyereségessé vált tavaly 1,4 milliárd forintot tett ki. A szakmai találkozók mellett lesznek népszerű, látványos, a nagyközönség számára is vonzó programok. Így például ismét lesznek trófeakiállítások. Az idén a bemutatók fókuszában a világ egzotikus állatainak és a Kárpát-medence vadvilágának megismertetése lesz. Idén először rendezik meg a puskaművesek és késművesek látványbemutatóját, és bárki megtekintheti a HUNTINGPress Nemzetközi Fotópályázatának legszebb műveit, sőt az első Ifjúsági Vadászkürt Fesztiválnak is a FeHoVa ad majd otthont csakúgy, mint a hagyományos szarvasbőgő versenynek, solymász-, vadászkutya- és kisállat bemutatónak is.