Vidékfejlesztési gyorsmérleg
A szakállamtitkár elmondta, hogy csaknem hatezer támogatási kérelmet regisztráltak a LEADER Helyi Akciócsoportok, a forrásigény pedig meghaladja a 110 milliárd forintot az ÚMVP hármas tengelyének prioritásait jelentő – mikrovállalkozásokat segítő, a falusi turizmus fejlesztését támogató, valamint a falumegújítást és a vidéki örökség megőrzését ösztönző – célok kapcsán. Egy hátrányos helyzetű térségben található faluban néhány munkahely megteremtése is új távlatokat nyithat, nemcsak megélhetést, de reményt és tartást, sőt további ösztönzést is adhat az ottaniaknak. A jelenlegi gazdasági viszonyok között különösen fontos, hogy a vidéki kistelepüléseken élők újabb jövedelemforrásokat találjanak, egyről a kettőre jussanak. Ehhez nyújt számukra lehetőséget az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hármas tengelye – emelte ki a szakállamtitkár.
Mai árfolyamon 205,8 milliárd forint
Emlékeztetett arra, hogy az ÚMVP költségvetésének 13 százalékát kitevő, összesen 690 690 802 euró – a mostani árfolyamon számolva ez mintegy 205,8 milliárd forint – forrással rendelkező III. tengely keretében megvalósuló projektek legfontosabb céljai közé tartozik a vidék jövedelemtermelő és népességmegtartó erejének növelése, a komplex falumegújítás és a vidéki életminőség javítása, de innen származik a nemrégiben lezárult kistérségi közlekedésfejlesztési intézkedés – közkeletű nevén falu- és tanyabusz-beszerzés – forrása is. Utóbbi keretében 1086 település jutott legalább kilencfős, vadonatúj buszhoz, összesen 8,5 milliárd forint értékben.
A szakállamtitkár hangsúlyozta, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel és a projektek megfelelő előkészítése érdekében a négy vidékfejlesztési intézkedés – a mikrovállalkozások fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és a vidéki örökség megőrzése – benyújtási határidejét az FVM ez év január 12-ig hosszabbította meg.
Összesen 5843 kérelem
A 96 LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) összesen 5843 támogatási kérelem beérkezését regisztrálta, összesen 111,6 milliárd forint értékben. Ezekből az igényekből 26 milliárd mikrovállalkozás, 34,9 milliárd pedig turizmus-fejlesztésre érkezett, 28 milliárd a falvak megújítását, 21 milliárd forint pedig az örökségmegőrzést szolgálná. A támogatási rangsorokat – a projektek minősége, fenntarthatósága, illetve a helyi vidékfejlesztési stratégiához való illeszkedés figyelembevételével – a LEADER HACS-ok állítják össze és küldik az MVH megyei kirendeltségeire további értékelésre. Ők a felülvizsgált javaslatot az ÚMVP Irányító Hatóságához juttatják el jóváhagyásra. A támogatási döntések megszületése májusban várható.
Előnyt élvező beruházások
A térségek számára rendelkezésre álló forrásokkal úgy kell gazdálkodniuk az akciócsoportoknak, hogy a jövedelemtermelő és munkahelyteremtő beruházások előnyt élvezzenek, így a mikrovállalkozások támogatására, valamint a turisztikai tevékenységek ösztönzésére legalább a források 45 százalékát kell fordítaniuk. E feltétel teljesülésétől a működőképes, fenntartható vidéki kisvállalkozások számának, következésképpen a helyben történő foglalkoztatottság mértékének érzékelhető növekedését várja a szaktárca, ami jelen pillanatban a kormányzati és uniós támogatások legfontosabb célja.
A hármas tengelyhez hasonló célokat kitűző LEADER Program költségvetése mintegy 273 millió euró. A várhatóan idén júniusban induló programban még teljesebb lesz az akciócsoportok hatásköre, mely a térségi fejlesztési irányok meghatározásától a pályázatok kiírásán át egészen a döntéshozatalig terjed majd – vázolta a közeljövőt Forgács Barnabás.
Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP irányító hatóságának támogatásával.
Kapcsolódó hírek:
►Az Őrség sokakat vonz, mégis kevés a szálláshely ►Kozárdi rendezvények: fesztiválok és turizmusélénkítés ►Nagy lehetőségek a Cserhátalján ►Falu a városban – I. Európai LEADER Expo ►Aktív önkormányzatok Pest megyében ►Kutatói értékelés az ÚMVP-ről ►ÚMVP-források – jelentős érdeklődés a Balaton-felvidéken ►Vidéki rendezvények ÚMVP-támogatással ►Új lehetőség a borászoknak – a borturizmus fellendítése ►Az ÚMVP támogatási keret harmadáról már döntöttek ►A sikeres jövő kulcsa a mikrovállalkozások segítése ►Kulcsszavak: vidékfejlesztés, hálózat, LEADER, MNVH ►Ifjúsági turizmus fejlesztésére ÚMVP források ►A falusi turizmus új perspektívája – a borút ►LEADER: az összefogás művészete ►Forgács Barnabás: versenyképesség, versenyképesség… ►Projektmenedzselés felső fokon – Károly Róbert Főiskola ►Célkeresztben az idegenforgalom a Dél-Mátrában ►Vidékfejlesztés: ezernél több pályázat a Dél-Dunántúlon ►Megalakult az MNVH Tanácsa és Elnöksége ►Legközelebb áprilistól lehet beadni tanyabusz számlát ►Falubusz – ÚMVP-s segítség az egyik legkisebb falunak ►Népszerű a tanyabusz ►A pályázók értik az ÚMVP-t, nagy nehézség nem várható ►Idei összegzés az ÚMVP-ről ►Beinduló fejlesztések Észak-Pest megyében ►Kész Magyarország területfejlesztési értékelése ►Gráf: a vidékfejlesztési programok megvalósulnak ►Hektáronként 150-250 ezer forint ►Leader-program Szabolcsban►Újfajta hitelek a vidékfejlesztésre ►Október 18-tól pályázhatók a vidékfejlesztési programok ►Támogatással vásárolható tanyabuszok►Startolnak a vidékfejlesztési programok ►Brüsszel elfogadta a magyar vidékfejlesztési jelentést ►Vidéki rendezvényeket, falunapokat támogat az ÚMVP
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.