Több mint 14 ezer regisztráció érkezett a meghirdetett állami földekre

njTöbb mint 14 ezer regisztráció és mintegy 13 ezer 200 tényleges ajánlat érkezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolása miatt meghirdetett állami földekre – tájékoztatott Nagy János, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára

Nagy János elmondta: 15 ezer 500 ingatlant, illetve tulajdoni hányadot hirdettek meg, így a beérkező regisztrációk alapján elmondható, hogy nagyon sikeres a program. A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az osztatlan közös földtulajdon felszámolása érdekében három hektár alatti területű állami földeket értékesítenek.

Az értékesítés két ütemben zajlott, és a program folytatódni fog, így a tervek szerint augusztus 1-én meghirdetik a 3 és 10 hektár közötti területű földeket és tulajdoni hányadokat is. Ebben az ütemben körülbelül 3000 hektárnyi földet hirdetnek meg – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy ezek már az állami támogatások szempontjából is „értelmezhető” méretű földek lesznek.

A kisebb földterületek iránt elsősorban a tulajdonostársak, illetve a helyi gazdálkodók érdeklődtek, így a program valóban azt a célt szolgálja, amire szánták – mondta Nagy János. Közölte azt is, jelentős árverseny alakult ki, így hektáronként körülbelül egymillió forintért keltek el a földek. Eddig a 3 hektár alatti földekből 5550 hektárnyit sikerült értékesíteni.