Folytatják a Kaposvári elkerülő út építését
A politikus emlékeztetett arra: a Kaposvár és Balatonlelle közötti 67-es út településeket elkerülő szakaszainak építése során az első fázisban – Somogytúr és Látrány között – már elkészült egy 11 kilométeres szakasz, amelyet 2006-ban adtak át. A fennmaradó 31 kilométeren hat települést – köztük Kaposfüredet – mentesítve az áthaladó forgalomtól, ugyancsak elkerülő út épül – tette hozzá az államtitkár. Mint elmondta, a fejlesztés eredményeképpen a kétszer egysávos – a későbbiekben kétszer kétsávossá alakítható -, 11,5 tonna teherbírású gyorsforgalmi úton óránként 110 km-es sebességgel lehet majd közlekedni.
Kolber István közölte: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által a további öt települést elkerülő út engedélyezési és kivitelezési tervére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás nyertese 177 millió forintos árajánlattal az Út-Teszt-Pannonway konzorcium. A tervezéssel őszre készülnek el, a kivitelezés 2010-ben kezdődhet el – tette hozzá az államtitkár. Kolber István hangsúlyozta: a tervezet beruházás megvalósulását gyorsíthatja, ha egyszerre több szakaszon kezdődhetnének meg a munkálatok. Erről a szakértők véleménye alapján április végén, május elején döntenek.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.