Vállalatsegítő terveket hagyott jóvá Brüsszel
A bizottság úgy ítélte meg, hogy egyik intézkedés sem torzítja aránytalanul a versenyt. Valamennyi terv a súlyos gazdasági zavarok esetére érvényes uniós cikkely hatálya alá esik, a brüsszeli bizottság csütörtöki közleménye szerint.
Nagy-Britannia: különtámogatás
A brit séma szerint idén és jövőre akár félmillió eurónyi állami különtámogatásban is részesíthetők a válság miatt nehéz helyzetbe került cégek.
Németország: kockázati tőke
Németországban – a szövetségi tartományok kezelésében – a kockázati tőkék finanszírozásából vállal nagyobb szerepet az állam, megnövelve saját befektetésének méretét, illetve csökkentve a kötelező magánrészvételi arányt.
Franciaország: kamatcsökkentés
Franciaországban a céghitelek kamatrátáinak csökkentésével igyekeznek enyhíteni a vállalatok fizetési gondjait. Neelie Kroes versenyügyi EU-biztos a döntéseket Brüsszelben bejelentve üdvözölte a tagállamok gyors reagálását a válságjelenségekre, és az intézkedéseket hatékonynak nevezte a krízis leküzdését célzó erőfeszítések között.
Brüsszel már korábban jelezte, hogy enyhít az állami támogatás ellenes szabályok szigorán, de a verseny tisztaságát szavatolandó, a válság ellenére is is alaposan megvizsgál minden támogatási tervet.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.