Meglévő ház is passzívvá alakítható
Egy épület hőenergia fogyasztását sok dolog befolyásolja, például törekedni kell arra, hogy mennél kisebb legyen a hűlő felülete, és úgy kell tájolni, hogy télen hasznosítsa a napenergiát. Az is elhangzott, hogy Németországban a lakásokat 2,5 méter belmagassággal építik, míg nálunk a 2,7 méter a bevett méret. Ott nem fűtik a felesleges a többlet 20 centimétert.
Ahány ország, annyi ár
Németországban – ahol 250 tervező ért a passzív ház tervezéséhez – az ilyen épületek többlet költsége 10 százalék. Lengyelországban, Szlovákiában legalább 30 százalék a többlet előállítási költség a hagyományos, tégla házakhoz képest, Kínában viszont duplájába kerül a passzív ház.
Létezik olyan ház, amelynek a fala 15 centiméter vastag kerámia betonból készült, erre tettek 30 centiméter vastag hőszigetelést. A beton falnak nagy a hőkapacitása, ezért nyáron lassabban melegszik át, mint a csak hőszigetelésből álló falszerkezet – mondta. Ott egy passzív ház többlet beruházása 38 év alatt térül meg a kisebb gáz-, illetve villanyszámlából.
Lakótelepi passzív
Egy pekingi, lakótelepi beton ház passzívvá tételét úgy oldották meg, hogy 20 centiméter vastag hőszigetelés, az ablak csere és a szellőztető rendszer beépítése egy 100 négyzetméteres lakásra vetítve 2400 euró. Ezzel a beruházással a 300 eurós éves fűtési költség 100 euróra csökken.
Öreg ház
Ugyancsak Németországban egy viharvert öreg ház passzívvá tételekor a szomszéd ház felé nem volt hőszigetelhető a fal, mivel a két épületet annak idején összeépítettek. Ezért az ott keletkező hőveszteséget máshol kellett – vastagabb szigeteléssel – ellensúlyozni. A régi tégla fal jól hőszigetelhető volt, de a padló gondot okozott: a „felszínes” alap miatt nem lehetett lemélyíteni a padlószintet, ezért a szükséges 20 centiméteres hőszigetelést csak a padló szint megemelésével lehetett elhelyezni. Megszüntették az összes villany-, víz-, és fűtés vezetéket, és újra cserélték. Pontosabban a fűtés bekerült a szellőző rendszerbe. A passzív házakat ugyan is kötelező géppel szellőztetni – éppen a jó hőszigetelés és légzárás miatt – és a szükséges minimális melegített levegőt egyszerűbb ezen keresztül „beküldeni” a helyiségekbe, mint külön fűtőberendezést kiépíteni.
Kapcsolódó hírek:
►Kész az első magyar minősített passzív ház
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.