A borstratégia egyik alapja a külföldi promóció

A stratégia három fő pillére a belföldi értékesítés növelése, a régiós termékek ismertebbé tétele, valamint a magyar borok külföldi eladásának segítése. A bormarketing finanszírozására összesen mintegy 700-750 millió forint áll a közhasznú társaság rendelkezésére évente. Ebből az összegből mintegy 30 százalékos arányban lehet a magyar borok külföldi eladását marketing eszközökkel támogatni.

Évente 700 ezer hektoliter export

Nemes Richárd közölte: a magyar borból mintegy 700 ezer hektoliter körüli mennyiséget visznek ki az országból. Jelentős eredménynek mondta, hogy az utóbbi évek eladásösztönző akciói következtében a magyar bor literjéért most már a külföldi vevők egy euró körüli árat fizetnek literenként, noha korábban ez az összeg csak 0,7 eurót tett ki. Annak érdekében, hogy a magyar borok minél nagyobb mennyiségben legyenek eladhatók külföldön célzott piaci tevékenységet folytat a kht., meghatározza azokat a célországokat, ahol a magyar bort leginkább értékesíteni szeretnék. Ide sorolta Angliát, Svédországot és Hollandiát, de a tervek közt szerepel a lengyelországi és a csehországi értékesítés növelése is.

Együttműködnek Rétfalvival

Az Európán kívüli országokba is több magyar bort lehetne eladni a szakember szerint, és sikeres példaként említette a hongkongi értékesítés növelését. Megemlítette, hogy az USA és Oroszország piacán is szeretnék növelni a magyar bor mennyiségét. A siker érdekében a Magyar Bormarketing kht. együttműködik az ITD Hungary-val – mondta a háttérbeszélgetésen Rétfalvi György, a társaság vezérigazgatója. A vezérigazgató szerint az ITDH a magyar borok eladását kiterjedt külgazdasági kapcsolataik révén tudja támogatni, mivel 55 országban 120 magyar külgazdasági szakember segíti a magyar áruk eladását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a bormarketing akciók anyagi támogatására nincs elkülönített keret az ITD Hungary-nál. Hozzátette, hogy a múlt évben is mintegy 20 millió forintot „csíptek le” különböző más területek költségvetéséből e célra. Az idén uniós pénzek felhasználásával ezt a forrást meg kívánják duplázni.

Harminc százalékkal csökkent a borimport

Heimann Zoltán, szekszárdi borász arról beszélt, hogy nagy szükség van a magyar bor külföldi promóciós támogatására. Magyarország ugyanis csupán a világ borelőállításának mindössze 1 százalékát adja. Így a magyar borászoknak igen jól jön a marketingtámogatás. A magyar borimport az import a gyenge forint miatt mintegy 30 százalékkal visszaesett. A hivatalos magyar borimport egyes szakértők szerint jelenleg több mint 200 ezer hektoliterre tehető, ám más szakemberek úgy vélik, ez elérheti akár a 400 ezer hektolitert is. Magyarországon évente mintegy 3,5 millió hektoliter bor kerül általában a pincékbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.