A cukorgyár után elbontják a tárolásra épített silót is Szolnokon

A német többségi tulajdonban lévő Mátra Cukor Zrt. vezetése azután határozott erről, hogy árutárolásra nem tudta hasznosítani a fém-beton anyagú monstrumot. Az 50 ezer tonna cukor befogadására alkalmas, fűthető, légkondicionált, francia szabadalom alapján készült silót 2003 őszén adták át 1,4 milliárd forintos beruházással. Utoljára két éve tároltak benne cukrot – mondta Kovács Gergely, a Mátra Cukor Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető hozzátette: megpróbáltak alternatív hasznosítási módokat keresni, de ezek nem jártak sikerrel, mert a szóba jöhető áruk tárolásához olyan fejlesztéseket kellett volna megvalósítani, amelyek nem kifizetődőek. A bontással megbízott cég várhatóan 2011 közepére végez a lakótelepi lakóházak egy részét beárnyékoló siló elbontásával. Kovács Gergely tájékoztatása alapján a cég ugyanakkor tovább folytatja azt a munkát, amivel hasznosítani tudná a közel 28 hektáros belterületi ipartelepet. Ennek érdekében tárgyal a Szolnoki Ipari Park Kft.-vel is, hogy együtt próbálják megtalálni a mindkét fél számára megfelelő megoldást. Kovács Gergely felidézte: a cukorgyár igazgatósága 2007 novemberében jelentette be, hogy szolnoki telephelyén befejezi a cukorgyártást. A cégvezető szerint ez a lépés az Európai Unió cukorpiaci szabályozásának reformjából következett. Annak az volt a célja, hogy az európai termelést és ezzel együtt a belpiaci árakat csökkentsék. A Mátra Cukor Zrt. akkor még úgy ítélte meg, hogy szerencsi telephelyén a megmaradó százezer tonna kvótájával tovább folytathatja a termelést. 2008 márciusában azonban be kellett látnia, hogy ez az elképzelés nem működőképes, így a szerencsi gyárat is bezárták. A szolnoki cukorsiló sorsát is az európai uniós cukorrendtartás reformja pecsételte meg. Ennek fő oka hogy, az ömlesztett cukor szállítása a csomagolt termékekhez viszonyítva a duplájába kerül, ami kizárja az ömlesztett cukor tárolására hivatott siló gazdaságos üzemeltetését – jegyezte meg az vezérigazgató.

Vélemény, hozzászólás?