A Fortis kínai résztulajdonosa ellenzi az eladást

A tavaly ősszel válságos helyzetbe került Fortis kisrészvényesei a közelmúltban bírósági úton elérték, hogy hozzájárulásuk nélkül nem érvényes a Fortisnak tavaly ősszel mentőövet dobó belga kormány megállapodása, ami a francia Paribas-val született a Fortis nagy részének eladásáról. Ezért szerdán a Fortis nagy érdeklődéssel várt közgyűlést tart.

Az első nagy kárvallott

Az eredetileg “benelux” Fortis a nemzetközi pénzügyi válság egyik első nagy európai kárvallottja. Hollandia gyorsan lépett, és október elején 16,8 milliárd eurót kifizetve, szőröstül-bőröstül államosította a Fortis hollandiai érdekeltségeit.
Néhány nap múlva a BNP Paribas francia nagybank beleegyezett abba, hogy átvegye a belga államtól a Fortis bank belgiumi, illetve luxemburgi érdekeltségeinek részvénytöbbségét – a teljes belgiumi biztosítási üzletágat, valamint a banküzletág belgiumi részének 75, luxemburgi részének 66 százalékát. Ehhez persze arra van szükség, hogy a belga, illetve a luxemburgi kormány előbb felvásárolja a Fortis szabad részvényeit.

Közgyűlés nélkül érvénytelen

Belgiumban e tervet keresztülhúzta az a bírósági ítélet, amely kimondta, hogy a kisrészvényesek véleményét is tükröző közgyűlés összehívása nélkül az ilyen, stratégiai fontosságú ügylet érvénytelen. Az erről szóló másodfokú ítélet meghozatalát állítólag megengedhetetlen eszközökkel próbálta megakadályozni Yves Leterme miniszterelnök, és amikor ez kitudódott, a kormányfő bele is bukott a botrányba. Utóda, Herman Van Rompuy állítólag új feltételeket dolgozott ki, és már a biztosítási üzletágnak csak a 10 százalékát akarná átadni a Paribasnak.
A Fortis-részvények 5 százalékát birtokló Ping An azonban most közölte, hogy ellenzi a javasolt ügyletet. A kínaiak arra panaszkodnak, hogy már így is érzékeny árfolyamveszteségeket szenvedtek a Fortis-részvényekkel. Szakértők szerint attól tartanak, hogy ha beleegyeznek a Fortis eladási konstrukciójába, akkor még rosszabbul jönnek ki az ügyletből, mint ha ellenállnak, mert utóbbi esetben a belga állam kénytelen lenne kisajátítani a Fortis-részvényeket, és magas kisajátítási kártalanítást volna köteles fizetni.

A kisrészvényesek bizalmatlanok

A szerdai közgyűlés kimenetele azonban így is teljesen nyitott, mert a többi kisrészvényes bizalmatlan a Ping Annal szemben: attól tart, hogy a kínaiak “egyedi kompenzációs modellt” alkudnak ki csak saját maguknak a belga állammal.
Eközben Baudouin Prot, a BNP Paribas vezérigazgatója nem győzi bizonygatni, hogy a Fortis ügyfelei számára az lenne a legmegnyugtatóbb, ha a bank mögött tudhatnák a Paribas stabil tulajdonosi hátterét. A kisrészvényeseknek pedig azt üzeni, hogy ne próbálják feljebb srófolni a belga kormánnyal kialkudott árat, mert a Paribas rugalmasságának is van határa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.