A FruitVeB egyszerűsítené a pályázati rendszert

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a következő uniós költségvetési időszakban egyszerűbbé és átláthatóbbá tenné az ágazatra vonatkozó pályázati rendszert, ennek érdekében levelet írt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek. Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke elmondta: a szakmaközi szervezet 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak előkészítése kapcsán értékelte az eddigi kertészet- és ültetvénykorszerűsítési programok eredményeit.

A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy célszerű volna egy, az eddigitől eltérő, új rendszerű pályázati koncepciót kidolgozni.A FruitVeB ehhez kéri Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter segítségét, támogatását.A FruitVeB elnöke emlékeztetett: az előző kormány által kialakított fejlesztési rendszer nem hozta a várt eredményeket, a termelőknek csak kis része vett részt a pályázatokon, és a pályázati eredményesség is elmaradt a korábban tervezettől.A zöldség-gyümölcs ágazat 15 százalék körüli átlagos teljesítményarányos támogatásfelhasználása a tervezett 100 milliárd forint helyett csak annak egyharmadát érte el – tette hozzá.Mártonffy Béla véleménye szerint ezek az adatok nem felelnek meg a kormány azon szándékának – amit a FruitVeB is támogat -, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat az egyik legfejlődőképesebb szektora és legjelentősebb munkaadója lehet a vidéki Magyarországnak. Ezért új, a gazdák által is átlátható és egyszerűen igénybe vehető támogatási rendszer kidolgozására, működtetésére van szükség a jövőben. Így ugyanis az eddiginél várhatóan több forráshoz juthatnak az ágazati szereplők 2014-2020 között az uniós pénzekből.

A szakmaközi szervezet vezetője szerint a jelenlegi rendszer nem hozhatja meg azt az innovációs áttörést, ami az ágazat tervezett növekedéséhez, a 3,5 millió tonnára bővülő termeléshez – ez most évente mintegy 2,5 millió tonna – és a tervezett százezer új vidéki munkahely megteremtéséhez szükséges.Ezért javasolja  a FruitVeB, hogy a korábbinál lényegesen egyszerűbb, mind a termelők, mind pedig a kormányzat részére könnyebben és sikeresebben működő pályázati rendszert alakítsanak ki, a mi az ágazat általános tevékenységét javító, működési költségeit csökkentő, főként műszaki fejlesztéseket részesít előnyben.Ennek alapján pedig a még fel nem használt fejlesztési kereteket az új rendszer szerint 2012-2013-ban ismételten ki lehetne írni a kertészet korszerűsítésére, a kertészeti ültetvények és a kertészeti gépek fejlesztésére. Ennek a pályázatnak a tapasztalatai alapján 2014-től egy teljesen új, kiforrott pályázati rendszert lehetne működtetni a kertészeti ágazatban – mondta Mártonffy Béla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.