A Fundamenta tovább növelte részesedését a hitelpiacon

Az idei első negyedévben 9 százalékos volt a Fundamenta piaci részesedése a társaság korábbi közlése szerint. A Fundamenta 2011 végére mintegy 34 milliárd forint saját lakáskölcsön folyósítását tervezi, amellyel várhatóan 17-18 százalék piaci részesedést ér el. A forint alapú hitelkihelyezések 12,3 százalékát nyújtotta a Fundamenta 2011 első félévében, szemben a tavaly ugyanebben az időszakban mért 7 százalékkal. A lakástakarékpénztár kizárólag forint alapú hiteleket nyújt. A társaság megközelítőleg ugyanannyi lakásszámla-szerződést kötött idén az első hat hónapban, mint tavaly, a szerződéses összeg viszont emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A Fundamenta 2011 első félévében – bankadó nélkül – 2,85 milliárd forint üzleti eredményt ért el, szemben a 2010-es 2,38 milliárd forinttal. (A tavalyi első félévben még nem jelent meg a bankadó.) Az adózás előtti eredmény 2,24 milliárd forint lett az idei első hat hónapban. A lakástakarékpénztár közleménye arra is rávilágít, hogy a lakás-előtakarékosság egyre nagyobb térnyerése és a lakáskasszák hitelezésének bővülése mind fiskális, mind reálgazdasági szempontból számos előnnyel jár. A szerződéses összegek kifizetése ugyanis a lakáscélú felhasználás révén a reálgazdaságba áramlik, továbbá a szerződések mintegy háromnegyede áfabevételt generáló beruházásokra- felújításra, építésre – fordítódik. Áttételesen szja, tb és illetékbevételek is keletkeznek a szerződéses összeg folyósítását követően, így az állami támogatás is megtérül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.