A GVH vizsgálja a Penny Market születésnapi akcióját

A GVH közleménye szerint a versenyhivatal észlelte, hogy a Penny Market üzletlánc ez év júniusában érvényes „13 éves akció”-ja során nem szolgáltatott megfelelő időtartamig és mennyiségben több, az akciós újságjában hirdetett terméket. A beérkezett jelzések alapján kifejezetten ezen, a termékek elégtelen készletezésével/elérhetőségével kapcsolatos probléma számos termék és több üzlet esetében is felmerült. Így valószínűsíthető, hogy a Penny Market alapos okkal feltételezhette volna az áruellátás nehézségeit. A Penny Market Kft. fenti magatartásával valószínűsíthetően megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt – állítja a versenyhatóság. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 90 nap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal 60-60 napos időtartammal meghosszabbítható – tartalmazza a közlemény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.