Piaci pozíciója erősödésére számít a Hungerit

Piaci pozíciói javulását várja a Hungerit Zrt. attól, hogy a libamájat hungarikummá nyilvánították, és úgy vélik, serkentheti a termelést a német és az osztrák vendéglátók élénkülő libamáj iránti kereslete is. A magyar libamáj-termelés 25-30 százalékát adó szentesi cég közleménye szerint az európai országokban az éttermek újra keresik a libamájat, ami a magyar előállítók számára is piacbővülést hozhat. A magyar termelők korábban Nyugat-Európába mintegy 1400 tonna hízott libamájat vittek ki évente, és a cél az, hogy ismét elérjék ezt a szintet. Az utóbbi hónapokig ugyanis stagnált a kereslet ebben a piaci szegmensben. A Hungerit adatai szerint 2011-ben 1478, 2012-ben 1714, míg 2013-ban 1660 tonna volt a magyar hízottlibamáj-termelés. E mennyiség több mint 80 százaléka került külföldre az utóbbi években. A teljes export 70 százaléka Franciaországba irányul. A Hungerit Zrt. árbevételének korábban 10 százaléka származott a hízott libamáj kiviteléből, tavaly azonban a közlemény szerint ez az arány 5 százalék alá csökkent a Négy Mancs tevékenysége miatt. 2007-hez képest a Hungerit Zrt. hízottlibamáj-exportja a felére zuhant, az így keletkező árbevétel-kiesést a cég a pecsenyekacsa és a broilercsirke termelésének növelésével ellensúlyozta. A Hungerit Zrt. a múlt évben az előzetes becslések szerint mintegy 43 milliárd forint árbevételt ért el az egy évvel korábbi 38 milliárd forint után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.