A húsáfa csökkentését garantáltan érezniük kellene a fogyasztóknak

A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a hús termékkör általános forgalmi adója (áfa) esetleges csökkentésének hatását garantáltan érezniük kellene a fogyasztóknak is, az áfacsökkenés teljes mértékének a fogyasztókhoz kellene jutnia.

Font Sándor (Fidesz) a testület ülésén az adótörvényekről szóló törvényjavaslat tárgyalása során kijelentette: a beterjesztő az áfacsökkentéssel kapcsolatban figyelembe vette a Fidesz-frakció döntését: amíg a frakció nem látja egyértelműen, hogy a fogyasztókhoz is eljuthat az áfacsökkenés teljes mértéke, addig nem javasolja a bevezetését.

Az időleges elutasításnak nem közvetlen bevételi oka van, hanem az, hogy korábban előfordult, hogy az áfacsökkentés hasznát a gyártók és kereskedők „lenyelték” – jelezte a politikus, aki példaként hozta az első Orbán-kormány idején a papíralapú pelenka 25 százalékos áfakulcsának csökkentését.

A hústermékek áfájának mérséklésének kérdéskörét az ellenzéki pártok – Magyar Zoltán (Jobbik) és Gőgös Zoltán (MSZP), a bizottság alelnöke – vetették fel. Font Sándor szerint ki kell dolgozni azt a rendszert, amely az áfacsökkentés eredményét elviszi egészen a fogyasztókig.

A bizottsági elnök érvelésével egyetértett Palotai Kinga, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője is. A testület az adótörvényekről szóló javaslatot 16 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

Az áfacsökkentéssel kapcsolatban Font Sándor elmondta: a Fidesz képviselőcsoportja pontosan tudja, hogy a hústermék-forgalmazásnál a feketekereskedelem és az álexport kérdése súlyos gondot okoz a számla alapján termelő vállalkozások számára. De amíg nincs biztosítva, hogy az áfacsökkentés hatása egyértelműen a fogyasztókhoz jut, addig a frakció nem látja értelmét az áfamérséklésnek.

„Minden erőnkkel ezen dolgozunk, éppen ezért egyelőre nem tudunk időpontot mondani, hogy ezt a garanciát mikor tudja a jogi rendszer biztosítani a fogyasztók számára” – fogalmazott. Hozzátette: több államigazgatási szervezetnek, illetve hatóságnak kiadták ezt a feladatot, és szeretnék azt is, ha ebbe a munkába a civil szervezetek is bekapcsolódnának.

Ezt követően a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és fogalomba hozataláról szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot a testület egyhangúlag ajánlotta általános vitára. Szépe Ferenc, a szaktárca főosztályvezetője kiemelte: a magyar vetőmag stratégiai termék; a termőterület és a kapacitás bővítése nemzetgazdasági, sőt élelmiszerbiztonsági szempontból nemzetbiztonsági érdek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.