A Jobbik az összes zsebszerződést megsemmisítené

A Jobbik szerint az új földtörvény-tervezet legalizálná a külföldiek magyar termőföldhöz jutását. Holott az ellenzéki párt szerint ezzel szemben inkább az összes zsebszerződést meg kellene semmisíteni és az illegálisan külföldi kézbe került földeket vissza kell venni – mondta Z. Kárpát Dániel.
Az ellenzéki politikus leszögezte: a „zsebszerződések által fémjelzett föld-elbitorlási folyamatot meg kell állítani”, mivel mára „jóval több mint egy megyényi terület már külföldi kézben van”. Leszögezte azt is: a Jobbik a kormánnyal ellentétben nem a földek visszavásárlását tervezi, hanem kormányra kerülése esetén minden bérleti szerződést egyedi vizsgálatnak vetne alá és ahol felmerül a törvénysértés, vagy a szabálytalanság gyanúja azt a zéró tolerancia jegyében azonnal megsemmisítenék és a föld pedig köztulajdonba kerülne. Z. Kárpát Dániel ismertette azt is, hogy ezután ezeket a földeket olyan fiatal gazdák kezelésébe adnák, akik hajlandóak lennének gazdálkodni rajta és így hasznosítani lehetne a területeket.A Jobbik az összes zsebszerződést megsemmisítené

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.