A zöldtárca más EU-tagok támogatását várja GMO-ügyben
A zöldtárca közleményében emlékeztet: az Európai Bizottság Környezetvédelmi Tanácsa március 2-ra tűzte napirendjére a MON810 génmódosított kukoricafajta köztermesztésére vonatkozó magyar tilalom feloldását.
A kérdést „nemzeti ügyként” kezelő Magyarország – ötpárti konszenzussal – fenn kívánja tartani a génmódosított kukoricára vonatkozó kereskedelmi és termesztési tilalmat, ami azonban csak a tagországok minősített többségének támogatásával valósulhat meg.
Hangsúlyt helyeznek a meggyőzésre
A magyar szaktárca ezért nagy hangsúlyt helyez a magyarországi tilalom ellen voksoló, valamint a bizonytalankodó tagállamok meggyőzésére – hangsúlyozza a minisztérium.
A KvVM emlékeztet: a moratóriumot korábban környezetvédelmi indokok alapján hozták létre. A Környezetvédelmi Tanács 2007. február 20-án egyértelműen Magyarország – és a moratórium fenntartása – mellett foglalt állást.
Egyértelmű elutasítás
Az azóta eltelt időben egyre több tagállam nyilvánította ki, hogy érzékel környezeti és egészségügyi kockázatokat, és ezért betiltja a MON810 kukorica köztermesztését. Magyarország is számos tudományos vizsgálatot végzett az elmúlt években, amelyek azt mutatják, hogy a MON810 génmódosított kukoricafajta veszélyezteti az ország természeti értékeit és a talaj termékenységét – fűzik hozzá.
Gazdasági érdekre is hivatkoznak
A minisztérium közleményében kiemelik: a tilalom 2005. január 20-i bevezetése óta sem az Európai Bizottság, sem az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) nem mutatott be semmilyen olyan új bizonyítékot, amely eltérne a korábban ismertetettektől. A Bizottság ennek következtében az előterjesztést változatlan formában nyújtotta be, anélkül, hogy figyelembe vette volna az azóta lefolytatott tudományos vizsgálatokat.
A moratórium fenntartása Magyarországnak gazdasági megfontolásból is érdeke, hiszen a génmódosított termékeket elutasító európai uniós piacon csak igazolhatóan természetes növényeket lehet értékesíteni – jegyzi meg közleményében a szaktárca.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.