Az MNV szerint szabályosan kapott haszonbérletet az IKR

A haszonbérletre 2008 szeptemberében kiírt pályázaton a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 917 millió forintos ajánlatott tett, míg az IKR ennél alacsonyabb összeget, 816 millió forintot ajánlott a terület 20 éves bérleti díjára. Bár az IKR pályázata formai okokból érvénytelen volt, az előhaszonbérleti jog alapján a szerződést, a magasabb ajánlati áron, az IKR-rel kellett megkötni – olvasható az MNV közleményében. A pályázati kiírás szerint a előhaszonbérleti jog megléte esetén nem volt feltétel a pályázaton való részvétel.

Az önkormányzat bíróságra megy

A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat fideszes elnöke, Völner Pál (képünkön) arról tájékoztatott, hogy bíróságon támadja meg a vagyonkezelő döntését, amellyel az önkormányzat ajánlatát figyelmen kívül hagyva adott át húszéves haszonbérletre több száz hektárnyi Bábolna környéki termőföldet az IKR Zrt.-nek. Akkor az elnök azt mondta: „az eljárás során vagy a vagyonkezelő nem vette figyelembe a törvényes előírásokat, vagy az IKR tévesztette meg a vagyonkezelőt, ezért azt kérjük a bíróságtól, hogy mondja ki a szerződés semmisségét”.

Évi részletben fizetne

Az MNV Zrt. közleménye hangsúlyozza, hogy az IKR előhaszonbérleti jogosultságát helyben lakó jogi személyként szerezte, amit a hiteles cégkivonattal, a képviselő aláírási címpéldányával támasztott alá, és igazolta az 50 százalékos arányú mezőgazdasági árbevételt is – olvasható a közleményben. Az MNV felszólítására az IKR megtette az előhaszonbérleti jognyilatkozatot, amiben elfogadta a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat árajánlatát, a 917 millió forintot. Ezen kívül vállalta a haszonbérleti jog egyszeri, 155 millió forint plusz áfa díjának a megfizetését is. A 2009. március 2-án megkötött szerződés szerint az IKR a 2029. február 24-ig tartó futamidő alatt a 917 millió forintot félévente 46 millió forintos részletekben fizeti meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.