Bajnai adócsökkentést szorgalmaz az első félévben

Mindez csak a büdzsé egyensúlyának megőrzésével lehetséges – hangsúlyozta a gazdasági miniszter. Mint kifejtette, Magyarország legnagyobb problémája előre tekintve az, hogyan lehet ismét felzárkózó pályára állítani a gazdaságot, hogyan nőheti ki az ország az adósságát, hogyan lehet biztosítani az életszínvonal folyamatos emelkedését. Az adócsökkentés szerinte adóátrendezéssel vagy kiadáscsökkentéssel lehetséges. Bajnai a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok és a személyi jövedelemadó csökkentését nevezte fontosnak, nem jelölve meg, hogy ez milyen adók emelésével ellensúlyozható. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ezzel együtt a szociális támogatások rendszerét is úgy kell módosítani, hogy az minél inkább ösztönözzön a munkavállalásra. „Nagyon kevés ember nagyon sok adót fizet ma, miközben sokan kívül vannak a rendszeren” – tette hozzá. Csökkenteni kell a foglalkoztatást, a munkavállalást terhelő adókat, az szja-t, a tb-járulékokat, ehhez kell megtalálni az eszközöket. Összességében Magyarországon több adót kivetni értelmetlen lenne, mert az tovább rontaná a növekedési esélyt.
A gazdasági miniszter úgy fogalmazott, hogy az idei év első felében döntés születhet a munkát terhelő adók és járulékok csökkentéséről. Akkor az adóátrendezés lehetőségével kapcsolatban kijelentette: nemcsak az áfa emeléséből, hanem más forrásból is megteremthető ennek a fedezete. Több átcsoportosítást a kormány saját hatáskörben megtehet, de parlamenti jóváhagyásra is szükség lesz. Hangsúlyozta, hogy részleteket a kormány adócsökkentési elképzeléseiről a rendkívüli parlamenti ülésszakon lehet majd megtudni.

Vélemény, hozzászólás?