Biogáz üzemet avattak Csengersimán

A megújuló energiatermeléshez a telepről kikerülő híg- és almos trágya, a fejőházi szennyvíz és a takarmánynak felhasznált kukoricaszár és csuhé adja az alapanyagot, amelyből évi 1,8 millió köbméter biogáz készül – mondta az avatáson Eszes Zsolt, a beruházás fővállalkozója, a budapesti INWATECH Környezetvédelmi Kft. ügyvezető-igazgatója. Hozzátette: a biogáz fűtőértéke megfelel 1 millió köbméter földgázénak, s a termelt energia értékesítéséből a csengeri kft.-nek évente több, mint 100 millió forintos bevétele lehet.

Klímavédelem is

Gőgös Zoltán államtitkár az átadáson kiemelte: a beruházás a megújulóenergia-termelés mellett a klimavédelmet is szolgálja, hiszen az állattenyésztő telep ezentúl nem bocsát ki a légtérbe káros metánt és széndioxidot. Megemlítette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye élen jár a biogáz-hasznosításban, hiszen Nyírbátorban adták át az ország első ilyen üzemét, s a csengersimai avatást hamarosan követi a Szakolyban épülő biomasszaerőmű átadása, amelyhez hasonlót terveznek Nyírbátorban is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a minisztérium 120 milliárd forint támogatást adott az állattenyésztő gazdaságoknak a trágyakezelés korszerűsítéséhez és a keletkező biogáz hasznosításához. Így összesen 33 biogáz üzem létrehozására nyílt lehetőség.

Biogázüzemek zsinórban

Pataki István, a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettese elmondta: tavaly már 5 biogázüzem működött, s 36 ezer gigawattóra villamos energiát állítottak elő. További 15 projekt pedig indítás alatt van. Közölte: 2010-től 27-ről, 30 forintra emelik az üzemektől átvett kilowattóra energia árát, így például a csengersimai létesítménynek 120 millió forint lesz az éves bevétele az eladott villamos áramból. A zöldenergia árát évente egy meghatározott mutató alapján változtatják. Németh Imre, a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatója, az agrártárca korábbi vezetője hozzáfűzte, hogy a megújuló energiatermelőknek jelentős bevételük származhat majd a szén-dioxid kvótájuk értékesítéséből is, amelynek elszámolási és hitelesítési rendszerén most dolgozik az általa vezetett intézmény. A holding emellett a beruházások finanszírozásában is részt vesz, jelenleg 10 fejlesztés indítását készítik elő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.