Borverseny Egerben

A szervezet 40 olyan települést tömörít, amelyek gazdaságában fontos szerepet játszik a szőlőtermesztés és a borászat. A neves szakemberekből álló zsűri fehér és vörösbor, illetve rozé és desszertbor kategóriában ad ki nagyarany, arany és ezüst minősítést. Hozzátette: a nyertes borokra rákerül a versenyen megszerzett minősítést igazoló címke. Tarsoly József, az Egri Hegyközség hegybírája elmondta: terveik szerint a jövőben két évente rendezik meg a borversenyt, minden egyes alkalommal a szervezet más-más tagtelepülésén. A borbírálatot két, egyenként héttagú bizottság végzi a nemzetközileg elfogadott szabályok szerint. Ez azt jelenti, hogy nagyarany minősítést 94, arany minősítést 87, ezüstöt pedig legalább nyolcvan pont elérésével érhetnek el a benevezett borok.A borverseny különlegességének ígérkezik az egri, illetve a szekszárdi bikavérek rivalizálása – hangsúlyozta Tarsoly József. A borverseny kísérő rendezvényeként megtartják a bortelepülések konferenciáját is, ahol borászati előadások hangzanak el.

Kapcsolódó hírek:
Nem súlyosak a magyar borok ►Jó aszútermés lehet TokajbanKevesebb lesz idén a borA magyar borászat partner a környezetvédelembenTöbb támogatás, kevesebb szőlőkivágás


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.