Budapestnek lehetősége van tesztelni a nemzetközi pénzvilágot

Ezt az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap írta. A Bukarestben megjelenő magyar nyelvű újságban Bíró Béla romániai magyar politológus közöl írást, amelyben megállapítja, hogy a magyar kormányzat több okból is kísérletezik. Egyrészt két hónappal a kormányalakítás után jelentős presztízsveszteség nélkül aligha tehetné meg, hogy ott folytassa, ahol a lakosság által elutasított Bajnai-kormány abbahagyta, másrészt a választási sikere is nagy részben annak köszönhető – olvasható a lapban -, hogy a Fidesz-KDNP a nemzeti szuverenitás visszaszerzésének hatásos jelszavával komolyan megkérdőjelezte a nemzetközi pénzügyi szervezetek kiszolgálására berendezkedett szocialista politikát. Harmadrészt a tárgyalások első fordulója lehetőséget teremt arra, hogy viszonylag kis kockázattal teszteljék a nemzetközi pénzvilágot, kitapogassák a játékteret, amely az adott körülmények között a magyar kormány rendelkezésére áll. A politológus szerint ahhoz, hogy őszre biztosan meglegyen az újabb megállapodás, valakinek engednie kell, s aligha lehet kétséges, hogy ki lesz az. A végkifejlettől függetlenül azonban a magyar kormányzat a mostani kitérővel hatásosan bizonyíthatja, hogy az előzetes jóslatokkal ellentétben tartja magát választási ígéreteihez írja Bíró Béla -, s az IMF-fel való viszony vonatkozásában is komolyan gondolta, amit mondott. A szerző szerint őszig ki kell derülnie, hogy a nemzetközi pénzintézetek és a külföldi befektetők meddig képesek elmenni Magyarország úgymond megrendszabályozásában. Az ő játékterük sem túlságosan széles – véli az elemző -, hiszen a forint összeomlása a térség gazdaságaira, sőt az EU gazdaságára is súlyos következményekkel járhat. A magyar példa könnyen lavinát indíthat el, amit a Nyugatnak, sajátos érdekei védelmében, mindenképpen meg kellene akadályoznia – írja az elemző. A nemzetközi pénzvilág nyomást próbál gyakorolni, minden azon múlik, hogy a magyar kormányzat szakemberei mennyire képesek józanul és rugalmasan megítélni helyzetüket, helytállni az idegek játékában – véli a szerző. A magyar kormány időt akar nyerni, a következő hónapok tapasztalatai alapján pedig lehetőségeinek jóval konkrétabb ismeretében alakíthatja gazdaságpolitikáját – olvasható az ÚMSZ-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.