Category Archives: Magyarország

Megállapodás a VM és a Magyar Turizmus Zrt. között

Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt.

→ English version

Gyenge volt a magyar külkereskedelem teljesítménye

Gyengének minősítették a magyar külkereskedelem múlt évi teljesítményét az elemzők, kommentálva a témában a Központi Statisztikai Hivatalnak hétfőn közzétett gyorsjelentését, a jövőt illetően azonban eltérően nyilatkoztak a szakértők.

1,6 milliárd forintos pályázat autóbuszokra

Összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságoknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Elkötelezetten a budapesti idegenforgalom fejlesztése iránt

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a főváros vezetése is elkötelezett a budapesti idegenforgalom fejlesztése iránt – jelentette ki Szatmáry Kristóf, a BKIK elnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.

Megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége

Megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége – jelentették be a II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencián.

Az idén a reálbér növekedését várják

Az idén már reálbér növekedésre számítanak a tavalyi csökkenés után az elemzők.

223 000 forint volt az átlagkereset 2012-ben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 000 forint volt 2012-ben.

Increased Funding for Hungarian Agriculture in 2014-2020

While the budget for the European Union’s Common Agricultural Policy has decreased by some 11 percent, Hungary will be receiving 12.3 billion euros in agriculture funding within the next financial framework for 2014-2020, compared to 10.4 billion euros in the current period.

Nem vesznek fel jutalmat a regionális vízművek vezérigazgatói

A regionális víziközmű-szolgáltatók vezérigazgatói úgy határoztak, csatlakoznak a közszférához, nem vesznek fel prémiumot és egyéb béren kívüli juttatást, ha nincs gazdasági növekedés.

A mezőgazdasági termelés 70 százalékát a hazai élelmiszeripar vásárolja fel

A magyar mezőgazdaság termelésének 70 százalékát a magyar élelmiszeripar vásárolja fel – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Több mezőgazdasági gépet adtak el 2012-ben

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai alapján 2012. első három negyedévében a traktorkereskedelem 17,4 százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszakát.

Módosult a termőföldről szóló törvény

A közös tulajdon használata, valamint a haszonbérleti szerződés szabályai megváltoztak. A módosítás 2012. december 28-án lépett életbe.

Magyar földügyi szabályozás iránt érdeklődnek Lettországban

A magyar földügyi szabályozás részleteiről adott tájékoztatást Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a lett agrártárca parlamenti államtitkárának, Edvards Smiltensnek.

Az MVH közbeszerzést írt ki terepjárók beszerzésére

Az MVH jelenlegi gépjármű-állománya régi, elhasználódott járművekből áll, amely a Hivatal által végzett közfeladat ellátását, illetve a feladat ellátásához szükséges akkreditáció megtartását veszélyezteti. Fentiekre tekintettel szükségessé vált a gépjárműpark modernizálása.

Az uniós források maximális lehívását segítő intézményrendszert alakul

A kormány célja, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési periódusban minél hatékonyabb, a társadalmi és a gazdasági szektor számára a lehető legkedvezőbben, a leghatékonyabban reagáló intézményrendszer jöjjön létre.

Január végére elkészül a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia

Január végére kap végleges formát a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia, amelynek széleskörű vitája tavaly októberben kezdődött – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára.