Category Archives: Magyarország

Az OTP Bank jelentősen növelte agrárhitel-állományát

Az OTP Bank az elmúlt 2 évben közel 50 százalékkal növelte agrárhitel-állományát – közölte Gyuris Dániel, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese, az OTP Bank által szervezett agrárszakmai rendezvényen.

Földügyi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország és Ukrajna

Magyar-Ukrán Mezőgazdasági Munkacsoport ülésezett Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

Duplájára nőtt a magyar agrárexport

Míg 2004-ben 3 milliárd euró, 2012-ben már mintegy 8,1 milliárd euró volt az agrárexport, ami dinamikus növekedést jelent a korábbi évekhez képest.

Zárszámadás – A mezőgazdasági bizottság támogatta a javaslatot

A parlament mezőgazdasági bizottsága ülésén 14 igen és 6 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a Magyarország 2012-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.

Felelős vízfelhasználással csökkenthető a Duna szervesanyag szennyezettsége

Felelős vízfelhasználással csökkenthető a Duna szervesanyag szennyezettsége – közölte legfrissebb tájékoztatójában Donau Chemie AG.

Szeptemberben kerül a kormány elé a nemzeti vízstratégia

Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint ezer javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé.

NGM: a SZÉP-kártya élénkíti a belföldi turizmust

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint folytatódik a nyári hónapokban is a turizmus idei évre jellemző növekedése, a jó eredményekben a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) kulcsszerepet játszik.

Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren

Ötezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül 550 millió forintos beruházással a debreceni repülőtéren, a projekt bokrétaavató ünnepségét hétfőn tartották.

Új helyettes államtitkár felel a zöldgazdaság fejlesztéséért

Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárrá nevezték ki Hizó Ferencet augusztus elsejétől – közölte az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Több mint 700 milliós fejlesztés az egri strandon

Több mint 700 millió forint beruházással új fedett medencékkel és wellness medencével gazdagodott az Egri Termálfürdő – közölte a strandot üzemeltető Eger Termál Kft.

Hulladékudvart adtak át Szekszárdon

Átadták Szekszárdon a második lakossági hulladékudvart, amelyet a Dél-Balaton, Sió-völgye hulladékgazdálkodási rendszer részeként készült el – közölte a szekszárdi hulladékgazdálkodási cég.

Folytatódik a közfoglalkoztatás az Ős-Dráva programban

Folytatódik a közfoglalkoztatás a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatását célzó Ős-Dráva programban – jelentette be a program végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

Jelentősen emelkedett az eszközkezelőnek felkínált ingatlanok száma

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. indulása óta július végéig mintegy 7300 ingatlan-felajánlást fogadott be, amivel csaknem 33 ezer ember lakhatása vált biztossá.

A magyarok szerint nincs munkahelyi biztonság

A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb – közölte a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó a második negyedéves felmérésének adatait.

GfK: kevesebb jégkrém fogyott az első félévben

Az év első hat hónapjában közel 8 százalékkal csökkent a családi dobozos jégkrémek forgalma – közölte felmérésének eredményét a GfK.

Az OTP növeli piaci részesedését az agrárfinanszírozásban

Az OTP Bank legalább 40 százalékra kívánja növelni piaci részesedését középtávon az agrárfinanszírozásban – jelentette ki Csányi Sándor.