Civilfejlesztési pályázatok három megyében
Az NFÜ honlapján közzétett tájékoztató szerint a civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése, azon keresztül pedig működésük hatékonyabbá és eredményesebbé tétele a célja a három megyében megjelentetett európai uniós pályázatnak. Az érintett megyékben működő, nagy tapasztalatú civil szervezetek adhatják át tudásukat, és szervezhetik meg más civil szervezetek képzését, felkészítését területükön. A konstrukció keretében a résztvevő civil szervezetek komplex szervezetfejlesztésére, azon belül egyebek között a szervezetek cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó, valamint jogi, pénzügyi, adózási, könyvviteli, informatikai, hálózatépítési, kommunikációs és más területeket érintő műhelymunkák szervezésére, tanácsadásra, valamint tréningek és képzések szervezésére, lebonyolítására igényelhető uniós támogatás. A pályázati kiírás keretében a 2007. január 1. előtt bejegyzett egyesületek és alapítványok, illetve konzorciumi partnerként közhasznú társaságok és közhasznú tevékenységet folytató nonprofit gazdasági társaságok igényelhetnek uniós támogatást olyan projektekre, amelyek Somogy, Csongrád, Komárom-Esztergom megye területén valósulnak meg. A pályázat keretében 25 millió és 50 millió forint közötti uniós támogatást lehet elnyerni. A pályázatokat 2009. szeptember 7. és 2009. szeptember 21. között lehet beadni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.