Csökkenő húsvéti báránykivitel, csökkenő ár

Az idén mintegy 20 százalékkal kevesebb húsvéti bárányt szállítanak külföldre Magyarországról a korábbi évekhez viszonyítva – tájékoztatott Bátor Árpán, a Juh Terméktanács elnöke.

Közölte, a visszaesés oka, hogy a múlt év őszi termékenyítési időszakban – a magas takarmányárak miatt – több helyen nem termékenyítették meg az anyaállatokat, így kevesebb lett a szaporulat. Emellett a bárányok mennyiségét csökkenti az is, hogy az idén korán van húsvét. Ezért a szokásos mintegy 170 ezer bárány helyett, mintegy 140 ezret lehet külföldre vinni – mondta a terméktanács elnöke. Hozzátette: a húsvéti bárányexport a kivitelnek mintegy negyedét adja.

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a gazdasági válság miatt a magyar bárányok legfontosabb exportpiacán, Olaszországban visszaesett a kereslet. Emiatt a korábbi kilogrammonkénti 3,3 eurós ár 2,9 euróra csökkent az idén. A kiesést némileg enyhíti a forint gyengülése – vélekedett Bátor Árpád.

A terméktanács elnöke emlékeztetett: Magyarországon ez év elején 864 ezer anyajuhot tartott számon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bárányok száma az év végéig várhatóan 600 ezer körül lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.