Csökkentette idei olajkeresleti előrejelzését az IEA

Ez derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) legfrissebb idei előrejelzéséből. A szervezet napi 220 ezer hordóval csökkentette előrejelzését a korábbi havi jelentésben szereplő, napi 1,1 millió hordóról, és azt sem zárja ki, hogy 2011-hez képest egyáltalán nem növekszik az idén az olajkereslet. Ugyanakkor számításai szerint az esetleges keresletnövekedést a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) magasabb kitermelésével ki tudja majd elégíteni. Az IEA szerint az olajárak továbbra is 100 dollár körüli szinten maradnak hordónként, a nigériai, az iraki és az iráni helyzet miatt. A szervezet adatai szerint a tavalyi év utolsó negyedévében napi 300 ezer hordóval csökkent az olajkereslet az egy évvel korábbihoz képest, és erre a 2008-2009-es válság óta nem volt példa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.