Danuta Hübner uniós projekteket tekintett meg vidéken
A delegációnak tagja volt többek között Marco Orani, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának Magyarországért felelős csoportvezetője és Jean-Marie Seyler, a Regionális Politika Főigazgatóság igazgatója.
Kistelek, Szeged
Danuta Hübner elsőként a kisteleki geotermikus energiahasznosítást célzó fejlesztést tekintette meg. A város meleg vizű forrása a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) által támogatott, mintegy félmilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően nyolc közintézményt lát el a gázbázisúnál olcsóbb hőenergiával. A kisteleki látogatást követően az uniós biztos szegedi beruházásokat tekintett meg, ennek keretében a József Attila Tanulmányi és Információs Központban olyan új orvosi szoftveralkalmazások fejlesztését ismerte meg, melyek a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítik elő.
„Baranyai Élménykörút”
A regionális politikáért felelős biztos Pécsre is ellátogatott, ahol részt vett a „Baranyai Élménykörút” nevű projekt támogatási szerződésének aláírásán. A közel 1,8 milliárd forint uniós támogatásból megvalósuló projekt eredményeként egy nemzetközi szinten is versenyképes, turisztikai attrakciókból álló termékcsomag jöhet létre. A projekt keretében négy településen valósul meg átfogó turisztikai fejlesztés. Az uniós biztos delegációjának egy szakmai rendezvényen mutatták be a dél-dunántúli fejlesztéseket, az eseményen részt vett Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A rendezvény kiemelt témája volt a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt.
Danuta és Bajnai ismét tárgyalt a gyorsításról
Magyarországi látogatása kezdetén Danuta Hübner Budapesten tárgyalt Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A találkozót követően az uniós biztos elmondta: Magyarország nagyon ambiciózus programot valósított meg a 2004-2006-os költségvetési időszakban, annak forrásait teljesen felhasználta. Danuta Hübner arról is tárgyalt a magyar kormányfővel, hogyan lehetne felgyorsítani a 2007-2013-ra Magyarországnak szánt uniós keret felhasználását.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.