Demokrácia, elnapolva

Egyelőre nincs hozadéka annak, hogy az Európai Parlament Állampolgári jogi szakbizottságának delegációja a magyar fővárosba látogatott, megvizsgálni a magyar demokráciát – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet háromnapos vizsgálódásuk végén tartottak Budapesten.

A tényleges jelentést ugyanis majd Brüsszelben készítik el a delegációval közösen – hangsúlyozta Rui Tavares jelentéstevő. Hozzátette: nem mint idegen felügyeleti szerv, hanem az európai polgárok képviseletében érkeztek.  Juan Fernando López Aguilar (képünkön), a delegáció vezetője sikeresnek tekinti itt tartózkodásukat. Kifejtette: sikerült találkozniuk több kormányzati szervvel, a parlamenti pártok képviselőivel, a Bírósági Végrehajtói Kamara képviselőivel és civil szervezetekkel is. Bár magyar tagja a delegációnak nincsen, magyar európai parlamenti képviselők végig a delegációval voltak. Az EP 2012. február 16-i állásfoglalásával felkérte a szakbizottságot, készítsen jelentést arról, hogy a közelmúltbeli magyarországi jogszabályi változások és az új alaptörvény összhangban vannak-e az európai szerződésekbe és az Európai Unió Alapjogi Chartájába foglalt alapjogokkal és értékekkel. A tényfeltáró küldöttség magyarországi látogatása ennek a munkafolyamatnak volt a része.

Kerekes Áron

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.