Demonstrálnak a tejtermelők Budapesten is

Tóth István közölte: azért döntöttek az egyidejű tiltakozás mellett, mivel sok magyar tejtermelő nem juthat el Luxemburgba, az európai gazdaszervezeteket tömörítő COPA-COGECA demonstrációjára, ahol csak húszan-harmincan képviselik a magyar tejes gazdákat. A többiek viszont itthon tiltakoznak az ágazat helyzetének javítása érdekében.

A követelések

A MOSZ titkára a tejtermelők követelései között említette egyebek mellett a kvótaalapú támogatás 50 százalékos emelését, az export visszatérítés jelentős, ugyancsak 50 százalékos növelését. Követelik azt is, hogy az unió az ország-kvóták mennyiségét fagyassza be, valamint a kvótaalapú támogatás kifizetésének határidejét hozza előre. Amíg ez utóbbi nem történik meg, a termelők jussanak kamatmentes hitelhez. Szükségesnek tartják azt is, hogy a tejtermelők visszaigényelhessék a gázolaj jövedéki adójának 100 százalékát. A közvetlen termelői tejértékesítést pedig minden lehetséges támogatást kapjon meg.

Kilátástalan helyzet

Tóth István emlékeztetett rá: a másfél éve folyamatosan romló piaci környezet kilátástalan, sok esetben már visszafordíthatatlan helyzetbe hozta a hazai tejtermelőket. A szövetség számításai szerint literenkénti 55 forintos felvásárlási ár mellett minden liter megtermelt tej 25 forinttal növeli a gazdálkodók veszteségét. Az Európai Unió elhibázott ágazatpolitikája, tehetetlensége, rugalmatlansága és érzéketlensége egyre mélyebb válságba sodorja a termelőket – állította a MOSZ titkára. Mindezt csak tetézi az, hogy az eddig bevezetett nemzeti intézkedések is lényegében hatástalanok voltak – tette hozzá.

Utolsó kapcsolódó hírek:
Budapesti demonstrációt fontolgatnak a tejtermelők Magyar gazdák is tüntetnek LuxemburgbanKrízist él át az tejágazat


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.