Drágulhatnak az élelmiszerek
Ezt Mányi István, az Öko-Ferr Hulladékkezelési Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője véli így. Jelenleg a termékdíjat csökkenti az, ha a visszagyűjtött hulladékot újrahasznosítják. A tervezet alapján most ez megszűnne, és ez azt jelenti, hogy az állam 100 milliárd forintot szedne be a gyártóktól, holott eddig a hulladékkezelés évi 45 milliárd forintba került. Az új szabályozás megszüntetné a jelenlegi hulladékkezelőket és helyettük országos hálózattal Országos Hulladékkezelési Ügynökséget alakítanának ki, aminek költségét a termelőkkel fizettetnék meg. A szakértő úgy véli, hogy a keletkező hulladék mennyiségét, összetételét és költségeit „képtelenség” egy évre előre modellezni, ezért az új rendszer egyszerre lenne alulfinanszírozott és pazarló. A jelenleg működő koordináló társaságok valódi piaci szereplők. „Több lábon állnak”, ezért költségátcsoportosítással ki tudják védeni az ingadozásokat. Mányi István a közleményben hangsúlyozza, hogy „mivel a szaktárca felszámolja az ágazatban a piaci viszonyokat és az új szereplők csak az állami kifizetésekre számíthatnak, így amennyiben az ügynökség alulbecsüli a visszagyűjtés költségeit, a szolgáltatásban komoly működési zavarok jelentkeznek”. A szakember hozzáfűzi: a pénzügyileg megrendült önkormányzatok esetleges szerepvállalása a folyamatban tovább növeli a kockázatot. Mányi István szerint a szakszerű visszagyűjtés és hulladékkezelés szabályait csak a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet kialakítani.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.