Egri Borvidék: megváltozhatnak az erőviszonyok

Összefogással, közös termelői céggel szeretnének erőt demonstrálni az egri szőlősgazdák. Megfelelő taglétszám esetén az egykori Egervin feldolgozó- és tárolókapacitásának megszerzése a cél. Az Egri Borvidék Kft. feltett szándéka, hogy tagjai közé csábítsa a hajdani Egri Szőlő-Bor Szövetkezet tagjait, mintegy ezer főt. Ezzel 4000 hektárnyi szőlő is a kft.-t erősítené, ami nyilvánvalóan alapjaiban szabná át az erőviszonyokat az Egri Borvidéken.Tavaly két borászati vállalkozás telephelyét béreltük, 91 forintot fizettünk a leadott szőlő kilójáért, s a végső elszámolás szerint 9148 mázsát vásároltunk fel közel száz termelőtől. Ez a mennyiség az utolsó kilóig mind elkelt, ebből lett a nyereségünk – vonta meg az elmúlt esztendő mérlegét a kft. résztulajdonosaként a felsőtárkányi Bóta Raffael.Idén még több szőlőt tervezünk felvásárolni, akár a teljes termést is le tudnánk „fedni”, hiszen már több felvásárló jelentkezett nálunk. Ez pedig azt is jelenti, hogy végre valódi piaci verseny alakulhat ki a termésért, ami várakozásaink szerint magasabb árat is magával hoz – fűzte hozzá. Ahhoz azonban, hogy valóban megkerülhetetlen tényezővé váljon a cég, még több gazdára van szükség – mutatott rá Bóta Raffael. Számításai szerint az egykori Egri Szőlő-Bor Szövetkezet a kft.-ben tulajdonrészt vásárló mintegy ezer fős tagságával a cég már jó eséllyel kopogtathatna a banki fennhatóság alá került volt Egervin ajtaján, hogy megszerezze a társaság egy részét, hiszen egyebek mellett sem a palackozóra, sem a muzeális borkészletre, sem az Egri Bikavér márkanévre nincs szükségük, csak a feldolgozó- és tárolókapacitásra. Az Egri Borvidék Kft. erejét ugyanakkor mutatja: a szerződött feleknek előleget tudunk fizetni, a leadott szőlő ellenértékét pedig nyolc napon belül átutaljuk. Mennyiségi korlát nincs, csupán a hegyközség által megszabott mustfokra, illetve szüretkezdési időpontokra kell odafigyelni, ráadásul a tagság egyéb előnyökkel is jár. Arról nem is beszélve: a tavaszi fagyok nagy károkat okoztak az alföldi szőlőültetvényekben és más borvidékeken is, így várhatóan szőlőhiány lesz az ősszel – hangsúlyozta a felsőtárkányi termelő. A hajdani Egervint a legnagyobb hitelezője, a Raiffeisen Bank egy leányvállalata vette meg a tavasszal, miután senki sem tett a több ízben is meghirdett egymilliárd forintos árat akár csak megközelítő ajánlatot. A bank ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: nem kíván hosszabb távon borfeldolgozó-tulajdonos lenni, célja, hogy néhány éven belül megfelelő, az egykori hírnévhez méltó szakmai befektetőt találjon az évek óta nem termelő pincészetnek. A cég életre hívását lényegében az élet kényszerítette ki, hiszen az Egervin összeomlásával több száz egri termelő került kilátástalan helyzetbe. Jó kezdeményezésről van szó, sőt, tulajdonképpen ez az egyetlen út, hiszen egy kellően erős társaság jó tárgyalási pozíciókat tud kikényszeríteni a felvásárlóktól, ráadásul a termelési költségeket is le tudják szorítani – kommentálta az Egri Borvidék Kft. piacra lépését Tarsoly József egri hegybíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.