Egymilliárd dollárral megtoldja afrikai hitelalapját a Kínai Fejlesztési Bank

A 2012-től 2 milliárdos tőkével működő alap, ahogyan eddig, úgy a jövőben is különböző projektek támogatását szolgálja majd az afrikai országokban – közölte a kelet-kínai Hangcsouban (Hangzhou) az agytrösztök első kínai-afrikai fórumán Liu Hao a KFB nemzetközi kapcsolatokért felelős egyik vezetője. Az alapot 2009-ben hozták létre, miután az arról szóló döntést Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a Kína-Afrika együttműködési fórum egyiptomi miniszteri találkozóján bejelentette. A pénzintézet azóta 632 millió dollár értékben 24 projektet finanszíroz, összesen 25 afrikai országban. A beruházások skálája igen változatos: a mezőgazdasági szektortól a világítástechnikai iparig terjed. Az új projektek számítások szerint 288 millió dollár kereskedelmi forgalmat generáltak, általuk több mint 6 ezer ember jutott munkahelyhez – tájékoztatott a banki vezető. Az alap bővítésének célja, hogy az afrikai kis és közepes vállalati szerkezetet hatékonyabbá tegyék, megerősítsék a cégek jövedelemtermelő képességét, munkahelyeket teremtsenek és általában: emeljék a lakosság életszínvonalát – magyarázta Liu. A részletekről elmondta: a kölcsönök lehetnek állóeszköz hitelek, és forgóeszköz hitelek, amelyek lejárati ideje nem hosszabb öt évnél. A kamatok nagyságának meghatározása rugalmas; a lehívás és a visszafizetés rendje ugyancsak megállapodás függvénye. A KFB – mintegy 900 milliárd dolláros vagyonnal – Kína legnagyobb külföldi befektetéseket finanszírozó pénzintézete, amely 190 milliárd dolláros deviza hitelkerettel rendelkezik. A bank hitelminősítése megegyezik az ország szuverén minősítésével. A bank afrikai hitelkihelyezése szeptember végén elérte a 7 milliárd dollárt – tudatta Li Csi-ping (Li Jiping) a KFB alelnöke. Hozzátette: Kína és Afrika egyre több esetben találja meg közös érdekeit, aminek alapján ő maga igen derűlátóan ítéli meg a kapcsolatok jövőjét. Kína ma Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere. A kelet-ázsiai ország 2010 végéig mintegy 40 milliárd dollár értékben fektetett be 50 afrikai ország több mint 2000 vállalkozásába. Vannak köztük például a bányaiparban, az infrastruktúrában, a mezőgazdaságban, a gyáriparban és a pénzügyi szektorban működő vállalatok. A kínai vállalatok működőtőke befektetéseinek összege – a Kínai Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint – 2010 végére 2,1 milliárd dollár körül mozgott, 46,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.