Együttműködés a Kárpát-medencei magyar gazdákkal

Magyarország a kormány szándékai szerint olyan ország lesz, ahol az európai sokszínű, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá – mondta Budai Gyula, parlamenti államtitkár.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az államtitkár hozzátette: az országban értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszerek előállítása a cél. Budai Gyula ismertette: a Darányi Ignác Terv a célok megvalósításához hét területen 43 nemzeti stratégiai és 8 térségi programot nevesít, amelyek között szerepel a „Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal” című fejezet is.

Bácskossuthfalva az első helyszíne annak az előadássorozatnak, amely az EU-tagságra készíti fel a délvidéki magyar gazdákat. A VM szakértői a Közös Agrárpolitika (KAP) célkitűzéseiről és azok megvalósítási lehetőségeiről adtak tájékoztatást az érdeklődőknek.

A gazdák egyebek mellett megtudhatták, hogyan kérelmezhetik az uniós támogatásokat, milyen feltételek teljesítése esetén jutnak a pénzhez, milyen ellenőrzésekkel és esetleges szankciókkal kell szembenézniük a támogatások nem megfelelő felhasználása esetén.

A szaktárca az uniós tagságra felkészítő konferenciát megelőzően is szoros kapcsolatot ápolt a határon túli magyar gazdákkal. A múlt év februárjában megállapodást kötött a határon túli magyarság képviselőivel, ezt követően kerekasztal-megbeszéléseket szervezett, amelyek során a mezőgazdaság területén felmerülő gondok megismerése és megoldása volt a cél.

Mindehhez Budai Gyula hozzátette: a vajdasági gazdálkodók a találkozón főként az uniós támogatásokról és az azokhoz való hozzáférés lehetőségeiről érdeklődtek. Az államtitkár jelezte: a magyar agrárkormányzat megad minden segítséget ahhoz, hogy a határon túli magyar gazdák ebben a kérdéskörben minél tájékozottabbak legyenek.

Tájékoztatta a vajdasági magyar gazdaszervezetek tagjait arról a munkáról is, amelyet a vidékfejlesztési tárca az elmúlt két és fél évben végzett a vidék megtartó képességének erősítése érdekében. Ennek kapcsán Budai Gyula kiemelte a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) jelentőségét, valamint az ehhez kapcsolódó törvényalkotói tevékenységet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.