Elindult a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár hatósági kezdeményezés

Ezt Pintér István főigazgató jelentette be, hozzá téve, hogy a termékek elsősorban Magyarországon előállított és forgalmazottak körül kerülnek ki. Elmondta, hogy a programban három modult alakítottak ki a www.termekkosar.hu honlapon, az elsőben minden hónapban egy adott termékről – novemberben a kenyérről – mondhatnak véleményt a fogyasztók, a másodikban összefoglalják a minőségtanúsított díjazott termékeket, a jövőre induló harmadikban pedig összegyűjtik azokat az információkat, amelyek alapján a gyermekes családok kalkulálni tudnak. A főigazgató a részletekről szólva közölte: a termékajánlóban minden hónapban kijelölnek egy terméket, amelyről megadott szempontok alapján bárki szavazhat, de regisztráció esetén a fogyasztó maga is ajánlhat új terméket, illetve mondhat véleményt. Hozzátette, hogy a regisztráció nélküli értékelés nem teszi lehetővé a tömeges szavazatok leadását. A sajtótájékoztatón Szabó Zsolt, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke szólt arról, hogy a jogszabályalkotásban is a minőségtudatos fogyasztás kialakítását segítik, a különböző hazai márkák és védjegyek pedig ráirányítják a figyelmet a többletértéket tartalmazó, minőségi termékekre. Spaller Endre, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának tagja elmondta: az NFH által indított és időközben lezárult fogyasztóvédelmi konzultáción a 70 ezer válaszoló 80 százaléka úgy vélekedett, hogy a vállalkozások pozitív megkülönböztetése információt jelent. Kétharmaduk szerint fontos lenne, hogy a hazai kereskedelem a magyar termékek irányába elmozduljon. A válaszadók háromnegyede több és szigorúbb ellenőrzést tart szükségesnek. Pintér István elmondta, hogy a Fogyasztó Barát Embléma rendszer kialakításán dolgoznak, és várhatóan jövő év márciusában, a Fogyasztók Világnapja alkalmából vezetik be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.