Európai iskolagyümölcs program magyar javaslatra

Tabajdi felszólalt az európai iskolagyümölcs program 2008. november 18-án rendezett európai parlamenti plenáris vitáján Strasbourgban. Megjegyezte, hogy amint Odüsszeusz felesége, Pénélopé kezéért is minden héten más kérő jelentkezett, úgy ezt a kezdeményezést is többen maguknak követelik. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az európai parlamenti jegyzőkönyvek tanulsága szerint a programra először, még 2005. május 10-én ő tett javaslatot a zöldség-gyümölcs reform vitájában. Tabajdi elmondta, hogy az energia- és élelmiszerárak gyors emelkedése Európában is érezteti hatását. A jelenség elsősorban a városi szegénység táplálkozási szokásait befolyásolja hátrányosan, de hatását megérzik a középrétegek is. Az európai kontinensen csaknem 100 millió, Magyarországon csaknem 3 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, akiknek kiegyensúlyozatlan, kevés húst és gyümölcsöt tartalmazó táplálkozása az áremelkedés hatására tovább romlik.
„Rendkívül fontos, hogy az iskolagyümölcs program a gyermekek megfelelő oktatásával is párosuljon, illetve, hogy a lehető legjobb minőségű gyümölcsök kerüljenek szétosztásra a program keretében. Már diákkorban tudatosítani kell az élelmiszerbiztonság jelentőségét, és arra kell ösztönözni a fiatalokat, hogy ellenőrzött minőségű, növényvédő szerektől mentes, lehetőleg BIO zöldségeket és gyümölcsöket fogyasszanak. Kiemelten fontos az is, hogy a program hosszú távra szóljon, egy-két év alatt nem lehet érdemi eredményt elérni a táplálkozási szokások megváltoztatásában” – mondta Tabajdi. Az uniós képviselő felszólalásának végén, szimbolikus módon, egy magyar körte felmutatásával köszönte meg Mariann Fischer-Boel biztos asszonynak kezdeményezése felkarolását. Hangsúlyozta, hogy a magyar Földművelésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztérium már megtette a szükséges előkészületeket, az iskolagyümölcs program jövőre, tehát a 2009-2010-es tanévtől elindulhat Magyarországon.
Hegyi Gyula írásbeli hozzászólásában kiemelte: az sem mindegy, hogy milyen gyümölcsöt adnak a program keretében a gyermekeknek. A magyar szocialista képviselő szerint súlyos hiba lenne, ha növényvédőszer-maradványokkal megterhelt, kereskedelmi forgalomban nehezen értékesíthető gyümölcs jutna el az iskolákba. Ezért a programot úgy kell megszervezni, hogy növényvédőszert csak a egészségügyi határérték alatt tartalmazó gyümölcsöket juttasson el az iskolákba. Hegyi Gyula azt is javasolta, hogy az egészséges táplálkozás érdekében elsősorban a hazai, alacsonyabb cukortartalmú, rostos gyümölcsöket, és ne például a banánt juttassák el közösségi forrásokból az iskolákba.

Tabajdi Csaba 2005-ben az EP plenáris ülésén tett javaslatát ld.:
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+CRE+
20050510+ITEM-028+DOC+XML+V0//HU&query=INTERV&detail=2-359


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.