Fazekas Sándor átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket

„Megtartottuk ígéretünket: a helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat segítjük földhaszonbérlethez. A szerződések megkötése is alátámasztja, hogy a közelmúltban indított Darányi Ignác Terv a családi gazdaságokra helyezi a hangsúlyt” – idézi Fazekas Sándor minisztert a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet októberben kezdte el közzétenni a pályázatokat, és eddig 33 ezer hektár állami tulajdonú termőföld haszonbérletét hirdette meg. Egy hónapon belül további 1.500 eredményes pályázóval köt szerződést az NFA, átlagosan 15-20 hektáros területekre. A szerződéskötéssel a kormány birtokpolitikai irányelvei válnak valóra. A sikeres haszonbérleti pályáztatás döntő lépés ahhoz, hogy a vidék életében alapvető és gyökeres fordulatot érjen el a tárca. Szabó Csaba miniszteri megbízott az átadási ünnepségen a közlemény szerint kijelentette: „a pályáztatás eddigi eredményei is bizonyítják, hogy jó úton járunk. Minden meghirdetett területre volt jelentkező, így termelők ezreinek volt biztosítva a lehetőség, hogy bővítsék gazdaságukat”. Az NFA a pályáztatással a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket akarta helyzetbe hozni. A földterületekre családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek jelentkezhettek. A pályázók lakhelye illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körzeténél távolabb. A jelentkezők sem az államtól sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek összesen 1.200 hektárnál nagyobb területet. A haszonbérbe adás fontos feltétele az állattartás vállalása, melynek megvalósulását ellenőrzik is. A termőföldeket a nyertesek 20 évre kapják meg. Sebestyén Róbert, az NFA elnöke az átadáson közölte, hogy folyamatosan zajlik a további pályázatok előkészítése, egészen addig, amíg felszabaduló termőföld terület van az országban. Hozzátette, hogy a kormány döntött a Nemzeti Földalaphoz tartozó területek növeléséről – olvasható a VM közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.