Fazekas Sándor: csak földműves vásárolhat földet

A vidékfejlesztési tárca vezetője hangsúlyozta: a magyar földpiac azok előtt áll nyitva, akik földműveléssel, termeléssel akarnak foglalkozni, nem pedig a spekulánsok előtt. Így a földtörvény elfogadását követően a földművesek „kerülnek helyzetbe”. Az új földtörvény-tervezettel kapcsolatos ausztriai véleményekre reagálva Fazekas Sándor úgy fogalmazott: „nem kell hanyatt esni azért, mert néhányan Ausztriában cikkeket írnak vagy íratnak ez ügyben”. A szaktárca vezetője közölte: spekulánsnak tekinti azokat a gazdákat vagy „ki tudja mivel foglalkozó embereket”, akik más országok törvényeit kijátszva próbálnak tulajdonhoz jutni. Fazekas Sándor biztos abban, hogy nyugati szomszédunknál sem szeretik azokat, akik kijátsszák a törvényeket. A miniszter tudomása szerint Ausztriában az vásárolhat földet, aki ott mezőgazdasági termelést folytat, „mezőgazdasági üzemmel” rendelkezik. A miniszter elmondta: a vidék jövőjét az új földtörvényre kívánják építeni. A következő lépés egy olyan üzemszabályozási törvény megalkotása lesz, amely meghatározza, hogy miként lehet gazdálkodni, milyen előírásokat kell teljesítenie annak, aki földművelésbe kezd. A cél a családi gazdaságok, az agrár-középosztály megerősítése. Emellett további fontos feladatnak nevezte a fiatalok megtartását a vidéki közösségekben, ezért számukra a gazdálkodást különböző kedvező feltételek biztosításával kívánják vonzóvá tenni. A tárcavezető kérdésre kitért arra is, hogy a magyar állattenyésztés nincs könnyű helyzetben. A feldolgozóipar több állatot lenne képes feldolgozni, mint amennyi most rendelkezésre áll. Jelezte: a legnagyobb gond most a sertéstartásban van, megnőtt a takarmányár, így a feldolgozandó alapanyag ára is. A feldolgozók azonban nem tudják megemelkedett költségeiket – például a hízósertések megnövekedett árát – továbbhárítani a fogyasztókra, a fogyasztói ár ugyanis lassabban követi az alapanyagár változását. Ez több hazai feldolgozót is nehéz helyzetbe hozott. A miniszter ennek kapcsán gondot lát a cégek vezetési módszereiben, termékstruktúrájában, de az áruk minőségben is, ám bízik abban, hogy a nehézségekkel küzdő vállalatok helyzetét sikerül stabilizálni, így megmenthetők lesznek a munkahelyek. Fazekas Sándor emlékeztetett: Magyarországon 5-6 év alatt megduplázható a sertések száma, a szarvasmarha-állomány másfélszeresére, a baromfiállomány pedig kétszeresére növelhető az elkövetkező években.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.