Folytatódik az áruházak elleni demonstráció

Az állattartók és az áruházláncok közötti hétfői tárgyaláson sem kerültek közelebb az álláspontok egymáshoz, mivel az áruházláncok továbbra sem voltak hajlandóak mélységében megismerni a demonstráló szervezetek mögött álló beszállítók problémáit – állt a közleményben. Az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezeteinek demonstrációjához csatlakozott a Magyar Pékszövetség és a Szlovák Tejtermelők Szövetsége, míg a demonstráció céljaival egyetértett és a támogatásáról nyilatkozott a Magyar Húsiparosok Szövetsége és a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége is.
A Demonstrációs Bizottság közleményében kiemelte: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium december 3-ára tárgyalásokat kezdeményezett az állattartók megbízottaival, azonban a bizottság szerint a tárca által készített megállapodási tervezet túl általános, nem fedi le a petícióban rögzített tíz pontban összefoglalt követeléseiket, nem tartalmaz ellenőrzési pontokat, valamint a hatálya nem terjed ki a kiskereskedelem teljes körére.
A demonstrációt a 2008 november 21-én pénteken tartotthoz hasonlóan, a Tesco gyáli, valamint a Penny Market Alsónémedi logisztikai központjánál bonyolítják le. Az állattartók kifogásolják a magyar termékek alacsony részarányát, valamint az úgynevezett másodlagos kereskedelmi visszatérítések magas hányadát az áruházláncoknál. Úgy vélik: ez tönkreteszi a magyar állattenyésztést, az élelmiszergazdaságot, veszélyezteti a hazai munkahelyeket, a magyar fogyasztókat pedig kiszolgáltatottá teszi. A tiltakozással az állattartók az eddiginél jobb piaci pozíciót szeretnének elérni, azaz a jövedelemelosztás arányain szeretnének változtatni.
Földi Péter, a Baromfitermék Tanács titkára közölte: a jövedelemelosztáson azért szeretnének lényegesen változtatni, mert a múlt évben például az állattartók költségei 30 százalékkal emelkedtek, ám a fogyasztói árban ezt már csak 25 százalékban érvényesítették, míg a termelői ár csak 12-15 százalékkal emelkedett. Szeretnék elérni, hogy az élelmiszerboltokban és élelmiszer-áruházakban a termékkínálat 80 százaléka magyar gyártótól származzon. Az úgynevezett beszállítóktól elvárt másodlagos visszatérítéseket – például polcpénzt, reklám-hozzájárulást, illetve polcfeltöltési pénzt – stabilizálják, és 5 százalék alatti mértékben maximálnák. Követelik, hogy a nagy áruházláncok tartsák be a magyar törvényeket. Például a 30 napos fizetési határidőt, a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát, továbbá a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést se engedjék meg maguknak, valamint a fogyasztók döntéseit ne befolyásolják tisztességtelen eszközökkel. Szorgalmazzák az áruk folyamatos minőségellenőrzését, valamint azt is, hogy a Kiváló Magyar Élelmiszer védjeggyel rendelkező termékeket legalább 50 százalékos arányban listázzák be az árukínálatba.

Kapcsolódó hírek:
Tárgyaltak és tovább demonstráltakMezőgazdasági termelők tüntetése – ÖSSZEFOGLALÓA Hússzövetség támogatja az állattartók tiltakozásátMOSZ: a kormány működjön közre!A Tesco-val nincs gondTermelők tüntetése áruházláncok előttFélpályás útlezárással tiltakoznak az állattartókTüntettek a gazdák Franciaországban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.