Gondban a tejtermelők

Ebben az évben a múlt évihez képest mintegy 14 százalékkal csökkenhet Magyarországon a feldolgozott tej mennyisége – mondta Nyári Gyula, a Magyar Agrárkamara alelnöke. Szerinte a tejtermelőknek gondot okoz, hogy emelkedik a Magyarországra behozott tej mennyisége is. A kívánatos 20 százalékos import helyett Magyarország már az idén elérheti akár a 30 százalékos importmennyiséget is az országban elfogyasztott tej származása tekintetében. (Magyarországon évente jelenleg 160-170 liter tejet fogyasztanak.) További gondként jelölte meg Nyári Gyula azt is, hogy míg az év elején a tej literjéért a magyar feldolgozók átlagosan 98 forintot fizettek, addig a múlt hónapban már csak 74 forint volt a tej literje. Az átvételi ár pedig az elmúlt hetekben is csökkent, és megközelítette a literenkénti 70 forintot. Az uniós kvótaemelésnek köszönhetően – amely két százalékos volt – külföldön is emelkedett a tejtermelés mennyisége, ezért a magyar export, ami mintegy 300 millió liternek tejnek felel meg, várhatóan mintegy 3 százalékkal csökken. Ezen belül a folyó tej exportja várhatóan jelentősebb mértékben.
A szakértők a megoldás kulcsát egyrészt a termelői és feldolgozói összefogásban látják, másrészt szeretnék elérni az úgynevezett egycsatornás értékesítést, vagyis hogy a tejtermelők különféle szervezeteit összefogva értékesítsék a feldolgozóknak a tejet. Továbbá piacvédelmet kérnek az agrárkormányzattól a magyar tej számára, vagyis hogy az áruházláncok lehetőség szerint részesítsék előnyben a magyar tejet vásárlásaik során. Emellett átmeneti jelleggel szeretnék kezdeményezni azt is, hogy az állam átmenetileg készletezzen sajtot és tejport intervenciós jelleggel – mondta a Magyar Agrárkamara alelnöke.

Kapcsolódó hírek:
Iskolatej kampányt indít az Európai BizottságTovább gyorsít a DanoneBrüsszeli bírság tejkvóta túllépéséértGórcső alá veszi a kínai tejpor-alapú élelmiszereket az EU


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.