Győr megyében júliusban is csökkent a munkanélküliség

Elmondták: a múlt hónap végén 10.642 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, és csökkent a munka nélkül töltött átlagos időtartam. Csökkent 7,3-ról 6,9 százalékra a pályakezdő álláskeresők aránya, amellett is, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően sokan nem vártak szeptemberig a munkaügyi központba való bejelentkezéssel. A pályakezdő állástalanok száma július végén 730, tavaly ugyanakkor 911 volt. A tartósan munkanélküliek száma tavaly július végén 2.297, idén júniusban 2.139, a múlt hónap végén 2.049 volt, arányuk a teljes tábor csökkenése miatt emelkedett a tavaly júliusi 18,5-ről 19,8, illetve 19,3 százalékra. Eltérő munkanélküliségi mutatókat produkáltak a megye egyes térségei: Győrben 1,5, Csornán 3,8, Sopronban pedig 5,5 százalékkal volt kevesebb, Mosonmagyaróváron fél, Kapuváron 3,2 százalékkal több az álláskereső a múlt hónap végén, mint egy esztendővel korábban. Rimányiné Somogyi Szilvia elmondta: a fizikai munkák közül elsősorban gyártósori összeszerelők, eladók, kisgép-szerelők, lakatosok és forgácsolók, a szellemiek közül irodai adminisztrátorok iránt nagy a kereslet. A szakmunkások közül, aki dolgozni akar és tud, azt el is tudjuk helyezni – fogalmazott, hozzátéve: a jobban fizető állások elnyeréséhez a szakmunkásoknak is szükségük van legalább alapszintű németnyelv-tudásra, ezért keresik annak lehetőségét, hogy rövidített kurzusokat szervezzenek számukra. Mint mondta: legalább 50-60 gépészmérnöknek is azonnal állást tudnának adni. Kara Ákos – aki a Győr környéki településeket magában foglaló választókerület képviselője – az eseményen megjegyezte: az 5,1 százalékos munkanélküliségi mutató egy százalékkal jobb a fővárosi rátánál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.