Hagyományőrző íjásztalálkozót rendeznek Ópusztaszeren
Kovács-Seregi Szabina, a park kommunikációs vezetője elmondta , hogy a hazai hagyományőrző íjászat legnagyobb seregszemléje idén is izgalmas és látványos programokat kínál az érdeklődőknek. Szavai szerint megelevenedik majd a magyarság dicsőséges korszaka, és a vendégek a honfoglaló magyarok életébe csöppenhetnek be: középkori kézműves vásár, harci és életmód bemutatók, érdekes foglalkozások várják őket, hogy megismerhessék a tizedik századi magyarok életmódját és félelmetes harcmodorát. Tanulhatnak az Árpád kori íjászati módszerekről, lesz íjászoktatás, és lehetőség nyílik az íjak kipróbálására is. A haladók pedig a hagyományos magyar hadi- és vadászíjászatot idéző feladatokkal tehetik próbára ügyességüket.A rendezvény leglátványosabb elemének a délutáni együttlövés ígérkezik, amikor csaknem kétezer gyalogos és lovas íjász szabályos hadrendbe felsorakozva hagyományos – visszacsapó-merevszarvú – magyar íjával egyszerre kilövi nyílvesszőjét.A Nyílzápor alkalmából a Rotunda épületében különleges, a magyar történelem ezer évének legfontosabb pillanatait felidéző kiállítás nyílik: a tárlat Máday Norbert műgyűjtő korábban a nagyközönség számára ismeretlen, egyedülálló XIX. századi metszetgyűjteményéből mutat be válogatást. A szenvedélyes gyűjtő közel két évtizede kutatja és gyűjti a litográfiákat. Gyűjteményét kizárólagosan a magyar kulturális örökség relikviáinak, azon belül is leginkább az 1848-49-es szabadságharc még föllelhető tárgyi emlékeinek vásárlásával hozta lét
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.